Az OTP Ingatlanpont korábbi elemzésében rámutatott, hogy míg 2020-ban a Balaton északi partján csaknem 20 százalékos, a déli parton pedig 30 százalék feletti áremelkedést regisztráltak, addig tavaly már lassult a növekedés üteme.
A balatoni települések árszínvonalát nézve beszédes, hogy 2021-ben a legdrágább járások listáján a budapesti kerületek, Budakeszi és Dunakeszi mellett ismét három balatoni járás szerepelt: a Balatonfüredi (738 ezer forintos négyzetméterárral), a Fonyódi (724 ezer forint) és a Siófoki (722 ezer forint).
Elérték a csúcsot a balatoni árak?
– A Balaton északi partján továbbra is kitart az áremelkedés és egyre több a túlárazott ingatlan a parttól távol eső területeken is. Igaz, hogy még mindig a kereslet dominál ezen a piacon, de az érdeklődők száma már a tavaszi időszakban is alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, és azóta is csökkenő tendenciát tapasztalunk. Az új építésű projektek indulására pillanatnyilag leginkább a kivárás jellemző, amit a folyamatosan emelkedő építőanyagárak és hitelkamatok mellett az építésre alkalmas telkek számának drasztikus csökkenése is indokol – mutatott rá Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere, a balatonfüredi iroda vezetője.
Eközben az ingatlanközvetítő hálózat tapasztalatai szerint a nyár elején már a tavalyinál gyengébb forgalom volt jellemző, és
lassan, de biztosan kínálati piac váltja fel az eddig jellemző keresleti piacot.
Az OTP Ingatlanpont szerint a 2020-tól hirtelen bekövetkezett és jelentős mértékű áremelkedés után
a balatoni ingatlanárak mára már közelítik vagy el is érték a csúcsukat,
ezért további számottevő áremelkedésre az északi és déli parton sem lehet számítani.
Borítókép: Szigligeti házak, háttérben a Badacsonnyal (Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!