– Románia teljes mezőgazdasági területét megvédik az aszálytól az öntözőberendezések 2027-ig tervezett kiépítésével, de a jégeső-elhárítási rendszerek fejlesztését sem tévesztik szem elől – jelentette be egy aradi konferencián Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. Az öntözőrendszereket uniós alapokból finanszírozott program keretében tervezik kiépíteni.
Idén a keleti szomszédban több mint 450 ezer hektárnyi termőföldet sújtott az aszály. Az ország 35 megyéjéből származó adatok szerint 450,2 ezer hektárra nőtt a károsított termőföldek területe. Az aszálykárokkal kapcsolatban még nem szabtak meg költségvetést a kártérítésekre, a gazdák októberig jelenthetik be a károsodás mértékét, a megyei bizottságok pedig a helyszínen igyekeznek azonosítani a helyzetet.
Az öntözőberendezések sorsa amúgy évente, egyre élesebben felmerülő kérdés Romániában. A közel 33 évvel ezelőtti rendszerváltás pillanatában az országban hárommillió hektárnyi öntözhető terület volt, ez mára alig több, mint egymillióra csökkent. Az öntözővíz célba juttatását szolgáló infrastruktúra, a folyók és tavak menti szivattyúállomások, vizesárkok, illetve a föld alatti csőrendszer jelentős része tönkrement, a megmaradt berendezések zöme a dél-romániai megyékben működik.
Erdélyben csak Arad, Hunyad, Fehér és Kolozs megye, valamint Háromszék bizonyos részein működik csatornahálózat, ahol újjáépítették az egykori öntözőrendszerek bizonyos szakaszait.
A korábbi kormányok programjában nem nagyon szerepeltek ilyen beruházásokra elkülönített források, általános újraépítést célzó átfogó ütemtervnek nyoma sem volt, legfeljebb egy-egy kormányközeli mezőgazdasági nagyvállalkozó területeire találtak megoldásokat. Mivel a meglévő öntözőrendszerek az Országos Talajjavító Hatóság felügyeletébe tartoznak, a helyi és a megyei önkormányzatok sem tudnak forrásokat szánni az egyre égetőbb probléma megoldására.
A vízigényes termőterület Romániában 8,5 millió hektárt tesz ki. Még 2016-ban egymilliárd eurós uniós forrás állt rendelkezésre öntözőrendszerek kiépítésére, ami 2,2 millió hektáron oldotta volna meg a problémát, de csak 250 millió eurót sikerült lehívni.
Bár egyre jelentősebb mennyiségű uniós pénz vehető igénybe, egyelőre nagyon kevés igénylés érkezik az illetékes szervekhez. A passzivitás elsősorban azzal magyarázható, hogy ilyen beruházásokhoz termelői közösségeknek kell alakulniuk, ám ezen a területen sincs együttműködés a termelők között. Holott egy átlagos mezőgazdasági gép árából több hektár terület öntözésére alkalmas rendszer kiépíthető. Ráadásul az öntözés azonnal megtérülő befektetés lenne, hiszen a folyóvizek szempontjából Erdély kiemelten jó helyzetben van, aránylag könnyen biztosítható lenne hatalmas területek öntözése.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)