Csöbörből vödörbe kerül Európa az energiaválság közepette

Míg az Európai Unió és az USA vezetése az energiafüggetlenség megteremtésének zálogaként ünnepelteti a megújulókat, az ilyen befektetések zászlóshajóivá vált napelemrendszerek és elektromos akkumulátorok valójában csak növelnék a Nyugat kitettségét. Kína ugyanis nyomasztó fölénnyel uralja ezeket a piacokat a termeléstől a gyártásig, s például az akkumulátoripar terén még a nyugati érdekszférákban is növelni tudta a részesedését az utóbbi években – írja a VG.

Tény, hogy a nyugati világ kitettsége a meglévőnél is sokkal súlyosabb lesz, ha a fosszilis energiákról megújulókra kíván áttérni. Az e trend zászlóshajójaként láttatott napelemrendszerek kiépítése is valójában csak a függőségünket növeli.

A nagy ugrás

Már a 2000-es évek elején is az volt Európa víziója, hogy a klímapolitika globális élharcosaként a megújuló energiaforrásokat hasznosító technológiák, így a napelemek gyártásában élenjáróvá és a technológia legfőbb globális exportőrévé válik. Ám ezen a területen Kína primátusa több mint tíz éve megkérdőjelezhetetlen, s azóta csak egyre nőtt Európa lemaradása az ázsiai óriáshoz képest.

Ennek érzékeltetéséhez lényeges tudni, hogy milyen főbb lépésekből áll a napelemes rendszerek előállítása. A ma elterjedt napelemek fő alkotója a szilícium, amit nagy tisztaságú homokból (szilícium-dioxid) nyerünk. Ennek előállításához olvasztókemencében, hozzávetőlegesen kétezer Celsius-fokon szén hozzáadásával eltávolítják a szilícium-dioxidból az oxigént, de az így kapott, 99 százalékos tisztaságú szilíciumot tovább kell tisztítani. A napelemek gyártásához ugyanis legalább 99,9999 százalékos tisztaságú szilíciumot használnak.

Második lépésként kristályszerkezetű szilíciumtömböket gyártanak, amelyeket vékony lapokra szeletelnek, ezeket nevezik lapkáknak.

Ezt követi a cellagyártás fázisa, amely során különleges eljárásokkal javítják a lapkák elektromos tulajdonságait. Az újabb fázis a napelempanelek előállítása, ami azt jelenti, hogy a sorba kötött cellákat fémkerettel és elektromos kivezetéssel is ellátják. Az elkészült napelempaneleket háztetőkre vagy földre telepítik és a villamosenergia-hálózatra kapcsolják. Így áll elő egy komplett napelemes rendszer.

Tehát látható, hogy mennyire összetett, komoly tudástőkét és infrastruktúrát igénylő folyamatról van szó. A Kínához történő felzárkózást az is rendkívül megnehezíti, hogy folyamatosan építenek be innovációkat az előállítási folyamatba. A lapkagyártás terén már egészen elképesztő méreteket öltött Kína fölénye: a gyártókapacitás 97 százaléka ott található. Ezt az eredményt ráadásul 50 százalék körüli kihasználtsággal működő gyárakkal érték el. A globális cellagyártás 2015 és 2021 között lényegében csak Kínában bővült, az ország részesedése immár 80 százalék feletti. Ráadásul a kínai gyártókapacitások kihasználtsága minden további nélkül fokozható, ugyanis az már 2021-ben is 300 gigawattot ért el, s további 250 gigawatt cellagyártó kapacitás kiépítése van napirenden – teszi hozzá a VG.

A Nyugat a kanyarban sincs

A nagy tisztaságú szilíciumot gyártó infrastruktúrának már az előző évtized elején is csak körülbelül 20 százaléka összpontosult Európában, a napelempanel-gyártásnak pedig nagyjából a tizede. Mára 90-100 százalékban Kínában és csendes-óceáni térségben koncentrálódik az egész termelési lánc, a lapkagyártástól kezdve a nagy tisztaságú szilícium előállításán át, a cellák és a panelek készítéséig. A komplett napelempanelek gyártásának ma 70 százaléka köthető Kínához. További jelentős gyártó Vietnam és Malajzia, ám Amerika már a közepesek közé sorolható.

A Kínán kívüli világ csak a gyártásnál jóval egyszerűbb know-how-t és az infrastruktúrát, valamint kevesebb pénzt igénylő összeszerelésben képes valamelyest erősíteni a pozícióit: jelenleg 38 országában működnek ilyen összeszerelő üzemek. 

A kereslet is jelentősen átrendeződött Kína javára 2010 óta, amikor Európa használta fel a napelemek mintegy 80 százalékát.

Az elektromos autók gyártását ugyancsak olyan kitörési pontként láttatják az EU-ban és Amerikában, amellyel a nyugati gazdaságok függetlenedhetnek a közel-keleti és orosz fosszilis energiahordozóktól. Ám ezen az úton is csak Kínának szolgáltatják ki magukat ezek az országok, amelyeknek így sokkal aggasztóbb méreteket ölt a kitettsége, mint a földgáz- és kőolajimport kapcsán meglévő dependencia. Természetesen komoly anyagi előnyökkel járhat a Kína által kézben tartott termelési láncban részt venni, s a keleti nyitás révén hazánk is él ezzel a lehetőséggel. A CATL nevű kínai vállalat például minden idők legnagyobb, 3 ezer milliárd forintos beruházásával kilencezer új munkahelyet hoz létre Debrecenben, ahol villanyautók számára fognak elektromos akkumulátorokat gyártani. 

A teljes beszállítói lánc is a kezükben

Ám egészen más dolog abban a hitben ringatnia magát a Nyugatnak, hogy az elektromos autók boomjával bármilyen versenyelőnyhöz jutna Kínával szemben, vagy legalábbis, hogy csökkenthetné a súlyos energiafüggőségét. Ugyanis a lítiumalapú elektromos akkumulátorok gyártásában is elképesztő Kína dominanciája, ráadásul az ázsiai óriás a nyersanyag kitermelésétől a késztermékek előállításáig uralja a gyártási és beszállítói láncot. A tavalyi évben Kína a világszerte kitermelt nyers lítiumnak – 93 ezer metrikus tonnának – nagyjából a 40 százalékát használta fel. Az országban gigagyárak százai ontják magukból az elektromos járművekbe előállított akkumulátorokat, amelyekkel a hazai piac mellett olyan autógyártó óriásvállalatokat látnak el, mint a BMW, a Volkswagen és a Tesla.

Ráadásul az évek óta meglévő nyomasztó kínai fölény tovább nő: míg 2018-ban az elektromos akkumulátorok globális piacának 60 százalékát birtokolták, 2020-ban már 72 százalékos volt a piaci részesedésük. 

Ez jelenleg már 80 százalék körül mozog a Bloomberg NEF becslései szerint, ami azért sem meglepő, mert a világ tíz legnagyobb elektromos akkugyártó cége mind Kínában található. Ezek egyike, a már említett CATL egymagában az elektromos akkumulátorok 30 százalékát állítja elő globálisan. Mindeközben a nyers lítium kitermelésében hátul kullogó Amerika a világpiacnak mindössze 8,5 százalékát tartja a kezében.

Nem egyik napról a másikra alakult ki ez a helyzet: Kína 2015-ben állította a lítiumot az ipari stratégiájának középpontjába, s a Made in 2025 program keretében mintegy 60 milliárd dollárnyi támogatással építették ki az elektromos akkuk piacát és az ehhez kapcsolódó beszállítói láncot. A leggazdagabb lítiumlelőhelyeken is koncessziókkal rendelkeznek, így például Ausztráliában, ahol a világ lítiumkészletének közel fele található, vagy a lítiumháromszögnek nevezett dél-amerikai térségben – ismerteti a VG.

A Nyugat érdekszférájában is terjeszkednek

A nyugati világban jelenleg épülő, egyik legnagyobb lítiumfinomítóban – amely teljes kapacitáson 24 ezer tonna lítium-hidroxidot lesz képes előállítani egy évben, s dél-koreai, valamint svéd gyártóknak is szállít majd – szintén kínai vállalat a főrészvényes. Az ausztráliai Kiwanában található létesítményben a Tianqi Lithium a többségi tulajdonos, vagyis a világ lítiumellátásának közel felét kezében tartó kínai bányász- és gyártócég még Amerika befolyási övezetében is tovább tudta növelni a piaci részesedését. Hasonló folyamat zajlik a dél-amerikai régióban is. A Tianqi Lithium és a legnagyobb kínai versenytársa, Ganfeng Lithium Argentína, Chile és Bolívia legjobb kitermelőhelyeire tette be a lábát, s ez előbbinek még Chile legnagyobb bányavállalatában, az SQM-ben is van érdekeltsége.

A lítiumfeldolgozás ellenőrzése talán a legnagyobb biztosítéka annak, hogy Kína évekre bebetonozhatja az elektromos akkugyártásban elért primátusát.

Jelenleg Amerika és Európa is arra kényszerül, hogy Ázsiába szállítása feldolgozásra a helyben bányászott lítiumot, és még középtávon sem lesznek képesek saját finomítókapacitásokat kiépíteni. A lítiumércet tisztább lítium-hidroxiddá alakítani meglehetősen összetett és drága procedúra, az ehhez szükséges finomítók felépítése pedig évekbe és dollármilliárdokba kerül. A Wired.com szerint Amerika lemaradása Kínától évtizedekben mérhető ezen a téren és a felzárkózás nagyjából 175 milliárd dollárt igényelne. Ígéretekkel és tervekkel egyébként mind az öreg kontinensen, mind az új világban tele a padlás. Amerika 2025-re tervezi 13 gigagyár elindítását, Európa pedig 2035-ig készül csúcsra járatni az akkumulátortermelését: akkorra összesen 35 ilyen létesítményt üzemeltetnének. 

Azonban már az is kérdéses, hogy be tudnák-e egyáltalán szerezni azt a hatalmas mennyiségű lítiumot, amelyet ezek az óriásgyárak igényelnének.

Mindeközben Kína a hazai lítiumbányászatot is jócskán fokozta, s úgy volt képes a világ harmadik legnagyobb kitermelőjévé válni Ausztrália és Chile után, hogy a globális készleteknek mindössze tíz százalékával rendelkezik. Emellett az ázsiai óriás esetében a politikai környezet is segíti az akkumulátorgyártó vállalatokat a piacvezető pozíciójuk megőrzésében. Hiszen míg más országokban teljesen ki vannak szolgáltatva a piacoknak a lítiumprojektek (az ásvány aktuális árától függően fékeznek le, vagy vesznek újabb lendületet), Kína esetében a lítium árának az alacsonyan tartása a prioritás, amely még a részvényesek értékmaximalizálási igényeit is felülírja.

Az eredeti cikk ITT érhető el.