A Magyarországon működő 1300 pékségből nagyjából félezer mögött 15-20 tulajdonos található, akik a teljes hálózatot működtetik – világított rá a Magyar Pékszövetség elnöke.
Az albán pékségek újabb sötét titkai kerültek napvilágra
Kiderült, miért ugyanolyan az íze minden tésztának, de az nem, hogy miből készülnek a termékek.

Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt Septe József szavairól, illetve hogy nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat. Akkor arról is beszélt, hogy az albán pékségek magyarországi jelenléte
kedvezőtlen a magyar sütőipari cégekre nézve,
és az egyik fő gond az, hogy kevés tésztaféle használatával sokféle termék készül náluk, ezért is lehetséges, hogy a sós és az édes tészták íze szinte ugyanolyan.
Most a Pénzcentrum járt utána a témának, és arra jutottak, hogy a fentebb felsoroltaknál súlyosabb következményekkel is járhat, ha valaki úgy dönt, hogy ilyen pékségben vásárol, ugyanis nagyon rövid az előállítási idő, nem sütik meg szakszerűen a pékárukat, amely aztán emésztési panaszokhoz is vezethet.
További Gazdaság híreink
„Ezekben a termékekben élve marad az élesztő, ami a tápcsatornában jut, és ott erjesztve bontja az ottani táplálékot. Gáz képződik, feszül a has, és többi, ezek a járulékos állagjavítók azok meg görcsöket okoznak” – fogalmazott a portálnak Dr. Nagy Károly pék, belgyógyász, háziorvos és üzemorvos.
Azonban a történet itt még nem ér véget, megkerestek egy dietetikust is.
Szűcs Zsuzsanna, a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt a portálnak, hogy bár próbált utánanézni a szóban forgó termékek pontos összetevőinek, tápanyagtartalmának, sótartalmának, nem járt sikerrel. Figyelmeztetett arra is, hogy a vajas tésztából készült, édes péksüteményeknek nagyon magas lehet a zsírtartalmuk, emellett cukrot is tartalmaznak. A sós változatokat tekintve a magas só- és a zsírtartalom okozhat gondot.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Logikus az önazonossági törvény, több település is él vele
Ha betelepülési hozzájárulást kérnek, többletforrás jut az infrastruktúrára

Hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá Magyarország a Shell-lel
Kétmilliárd köbméter gáz vásárlásáról állapodtak meg a felek.

Brüsszel akadékoskodik, de mi van a forrásokkal, jön a pénz vagy nem?
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.

Augusztusban nyaralt a legtöbb magyar, ez volt a legfelkapottabb úti cél
A főszezonban idén is sokan használtak Szép-kártyát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk