A világgazdaság egymással korlátozottan együttműködő tömbökbe való átrendeződése alapvetően politikailag vezérelt, gazdaságilag nem egy vegytiszta folyamat, ahogyan a zöldátállás jegyében kialakuló nemzetközi versenyt is a politika indította be. A globalizáció így továbbra is politikai meghatározottságú, mert mélységét és irányát geopolitikai szándékok vezetik. Ma egy bővülő, zöldülő globalizációt látunk. Ezt az új globalizációt pedig a lokalitásra, az önellátásra, a regionális válságállóságra irányuló erősebb törekvés egészítheti ki és teheti akár stabilabbá – kezdi írását Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter Világgazdaságnak írt véleménycikkében visszaidézi: néhány évvel ezelőttig a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat meghatározó alapvetések és alapfeltételek viszonylag stabilak voltak, ennek azonban ma éppen az ellenkezője mondható el. Az ázsiai országok hosszú távú felemelkedése és vele a Nyugat gazdasági térvesztése már a 2008-as pénzügyi világválság, a 2020–2022-es világjárvány és a tavaly kirobbant háború előtt is megkérdőjelezhetetlen folyamatok voltak, az utóbbi fejlemények azonban felgyorsították és megerősítették a változásokat.
A miniszter szerint a 2008-as pénzügyi világválságot követően a nyugati szövetségi rendszer, különösen Európa viszonylag későn ismerte fel gazdasági és világhatalmi térvesztését. Ezt jól példázza, hogy erre a folyamatra az első valódi nyugati reakció az volt, amikor 2017-től kezdődően az Egyesült Államokban megtörtént az úgynevezett „Kínát meg kell állítani!” álláspont mindenek elé helyezése.
A háború kirobbanását követően pedig az ellentétek villámgyorsasággal terjedtek át az élet szinte minden területére, közte a külkereskedelemre, a határokon átívelő tőkebefektetésekre, a technológiai és innovációs kezdeményezésekre és a katonai-biztonsági szférára is.
A következmények látványosak és egyértelműek. Évek óta csökken a világkereskedelem és az országok közötti tőkebefektetések GDP-arányos volumene. Márpedig ezek a mutatók a globalizáció fontos fokmérői. A kereskedelmet korlátozó intézkedések, tiltások, embargók, szankciók száma és gyakorisága közben ugrásszerűen megemelkedett. Európában ennek a folyamatnak a leglátványosabb megjelenési formája Oroszország leválasztásának kísérlete az európai gazdaságról. Míg nemrég az eurázsiai gazdasági együttműködés (szabadkereskedelmi régió) egy létező vízió volt, mára Európa vezető gazdaságai hátraarcot vettek.
Ezzel pedig az olcsó orosz energiára és az élvonalbeli német gép- és autóipari technológia fúziójára építő európai gazdasági modellnek kis túlzással befellegzett – írja Nagy Márton.
Rámutat: Kína az elektromosautó-gyártásban elképesztő technológiai előnyre tett szert úgy, hogy a gyártáshoz nélkülözhetetlen alapanyagokban 80 százalékos a piaci részesedése. Szerinte Kína lehet az, ahol az olcsó nyersanyag, az energia és az élvonalbeli technológia képes lehet egyedülálló módon szimbiózisba lépni. Ugyanakkor Amerikában is az látható, hogy a zöldátállás eddig az európainál többszörösen olcsóbb energiaárak mellett valósult meg.
Hangsúlyozza, hogy a világkereskedelem korlátozások miatti visszaszorulása valójában senkinek sem érdeke. A folyamat kárvallottjai végső soron a fogyasztók lesznek, akik kisebb áruválasztékkal, silányabb minőséggel és magasabb árakkal lesznek kénytelenek szembesülni – a nyugati szankciós politika hibáinak költségeit tehát végső soron a választók fizetik meg.
Írásában kifejti: a globalizáció három okból sem írható teljesen újra. Egyrészt mivel a gyártáshoz nélkülözhetetlen kritikus nyersanyagok és ritkaföldfémek fellelhetősége koncentrált, mostanra a legtöbb ilyen nyersanyag elsődleges forrása vagy Kínában található, vagy pedig más országban kínai tulajdonba került.
Másrészt a feldolgozóipari gyártás folyamata nehezen átrendezhető. A gyártás olcsóbb ázsiai országba mozgatása tovább növeli a délkelet-ázsiai gazdaságok Kínától való függését, és bár a látszat az, hogy a fejlett nyugati gazdaságok ezáltal kevésbé függenek majd Kínától, az alapvető függőségi viszony mégiscsak fennmarad, a globalizáció mélyül, a kockázatok csak látszólag, legfeljebb a politikai kommunikáció szintjén csökkennek.
Harmadrészt pedig azért sem, mivel a nemzetközi árukereskedelem 80 százaléka tengeri szállítással valósul meg. A nagy konténerhajók kezelésére alkalmas kikötők számát tekintve Kína előnye rövid távon behozhatatlan.
Írása végén úgy fogalmaz: A globalizáció nem áll meg, mozgó járműből pedig nem érdemes kiszállni.
Magyarország arra építi gazdaságfejlesztési stratégiáját, hogy az új nemzetközi realitással, a mélyülő és zöldirányba tartó átalakulással előnyére éljen, a konnektivitását úgy őrizze meg, hogy közben a szuverenitását megerősíti – meglátásunk szerint ehhez a zöldglobalizáció támogató környezetet teremthet. Számunkra nem ideológiai jellegű a zöldgondolatkör lényege, hanem a válságoknak ellenálló, trendszerű jólétnövekedés egyik eszközeként tekintünk rá. A mi víziónk egy olyan Magyarország, amely úgy kapcsolódik más nemzetgazdaságokhoz, hogy közben mégsem kiszolgáltatott
– fogalmaz.
Borítókép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (MTI/Bodnár Boglárka)
