A tulajdonosok között volt olyan, aki három-négy éve nem emelt, illetve többen akár hónapokkal előre is jelezték az árváltozást, ez lehetőséget ad(ott) a bérlőknek a nézelődésre – május-júniusban nőtt is a kereslet, és ezzel együtt a kínálat is. Jelenleg több mint tizenkétezer albérlethirdetés közül válogathatunk, pár hete még 11 ezer volt ez a szám, ám a hirdetések jelenlegi száma még mindig elmarad a csúcstartó 2021. januári időszaktól, amikor is huszonötezer bérleményt kínáltak. Balogh László hozzátette, ez már olyan többletkínálatot jelentett, ami jelentős, harmincszázalékos árcsökkenést hozott – de a fordítottja is igaz, a szűkös kínálat árnövelő tényező.
Az árak és a kínálat viszonya kapcsán tudni érdemes még Balogh László szerint, hogy a 2015 és 2022 közötti időszakot alacsony kamatkörnyezet jellemezte, az ingatlanok viszont 4-5 százalékos bruttó hozamot kínáltak, az áruk pedig évente akár 20-25 százalékot is nőtt. Négy évvel ezelőtt viszont az akkor magasnak számító hozammal megjelent a MÁP plusz, és az államkötvény elterelte a befektetők figyelmét az ingatlanpiacról.
Tavaly viszont megállt az ingatlanok drágulása, egyes inflációkövető állampapírfajták pedig már többszörös hozamot kínálnak az ingatlanokhoz képest. Ez pedig azt eredményezi, hogy kevesebb befektető vásárol és így a kiadható lakások száma is alacsonyabb.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!