Jó hír érkezett a munkaerőpiacról

A foglalkoztatás májusi eredményei több szempontból is kedvezők.

2024. 06. 28. 9:48
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Idén májusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 36 ezer fővel, 4,749 millió főre nőtt. A munkanélküliek száma 212 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4,576 millió fő dolgozott, 42 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Míg a külföldön dolgozók létszáma kisebb (hibahatáron belüli) mértékben, 108 ezer főre nőtt, addig a közfoglalkoztatottak létszáma nyolcezerrel, 61 ezer főre csökkent.

– A májusi eredmények több szempontból is kedvezők, a foglalkoztatottság és a gazdaságilag aktívak száma az előző év azonos időszakához viszonyítva párhuzamosan növekedett, miközben a regisztrált álláskeresők száma továbbra is mélyponton van. Mindez azt jelenti, hogy töretlenül bővül az aktivitás, azaz folyamatosan olyanok jelennek meg a munkaerőpiacon, akik korábban inaktívak voltak. Ez pozitív a gazdaság szempontjából, hiszen
teret ad a foglalkoztatottság és a gazdasági teljesítmény további növekedésének – reagált az adatokra Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Jelezte: az előző hónaphoz viszonyítva azonban mind a munkanélküliek számában, mind arányukban csökkenés mutatkozik, köszönhető annak, hogy a munkaerőpiacra lépők szinte azonnal el tudnak helyezkedni. 

A kormány célja a mintegy háromszázezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával az aktivitás további emelése, valamint a 20–64 évesek körében a foglalkoztatottság növelése a jelenlegi 81-ről 85 százalékra. 

– Megnyugtató hírek érkeztek a munkaerőpiac májusi állapotáról. Bár az elmúlt időszakot folyamatosan magas, 4,7 millió fő feletti foglalkoztatás jellemezte, a munkanélküliségi rátában látott kisebb emelkedés adott némi okot az aggodalomra, illetve a munkaerőpiac csökkenő feszességét mutatta. A munkanélküliségi ráta tekintetében is történt azonban már minimális csökkenés, a növekvő trend megtörni látszik. A mutató azonban még fél százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábbi érték, azaz a munkaerőpiac feszessége még mindig fokozható – nyilatkozta Regős Gábor. A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szólt arról is, hogy a 4,3 százalékos munkanélküliségi ráta elmarad az Európai Unió hatszázalékos átlagától, de azért vannak olyan régiós országok (például Csehország, Lengyelország), ahol ennél is alacsonyabb az állástalanság, azaz ezt figyelembe véve is vannak még – ha nem is jelentős – tartalékok a hazai munkaerőpiacon.

A szakértő szerint a következő időszakban a munkaerőpiacot kisebb mértékű bővülés jellemezheti: a gazdasági növekedés fokozatos beindulása növelheti a munkaerő iránti keresletet.

– Kockázatot jelent ugyanakkor az ipar teljesítményének alakulása: a gyenge külső kereslet, illetve az elektromos autók vártnál lassabb térhódítása visszafogja az ipar teljesítményét, és ezzel csökkenti a munkaerő iránti igényt is – tette hozzá Regős Gábor.

 

 

 

 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.