Nagy István kiemelte az élelmiszerláncban kulcsszerepet betöltő, a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatban álló kereskedelem jelentőségét is. Hozzátette, hogy az élelmiszer-forgalom visszaesése 2023 novemberében gyakorlatilag megállt, növekedése bővülő keresletet és értékesítési lehetőségeket jelent az agrárgazdaságnak, megteremtve az élelmiszer-termelés növekedési feltételeit.
A miniszter közölte, hogy Magyarország határozott jövőképpel készül az Európai Unió elnökségi feladataira is. Kiemelte az élelmiszerek jelölésére vonatkozó szabályrendszer, valamint az élelmiszer-pazarlás ügyét, a fenntarthatósági kérdésekből pedig a csomagolások és a csomagolási hulladékok szabályozását említette, továbbá az állatjóléti csomagot, amelyben az állatok szállítása kerül majd a középpontba.
Nagy István hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar versenyképessége Magyarország élelmiszer-biztonságának alapja, tehát nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai kérdés is.
A kormány ezért fontosnak tartja, hogy megfelelő szabályozási és makrogazdasági környezettel segítse az élelmiszeripari és kereskedelmi vállalkozásokat, a támogatási rendszert pedig mérettől függetlenül mindegyikük igénybe tudja venni – fogalmazott az agrárminiszter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!