Hullámzó az építőipar teljesítménye

Nem mutatnak kedvező adatokat az építőipar júniusi számai. Elemzők szerint a nehézséget a vállalatok alacsony beruházási hajlandósága jelenti, a külső kereslet gyengélkedése, valamint a gazdasági bizonytalanság a vállalati szférát is óvatosságra ösztönzi, de költségvetési kiadások visszafogása is negatívan hat az ágazat teljesítményére.

2024. 08. 15. 9:34
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,2 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 4,3 százalékkal nőtt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 6,4 százalékkal kisebb volt a májusinál. A KSH azt is közölte, hogy 2024 második negyedévében az építőipar termelői árai hat százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

– Az építőipar esetében a nehézséget a vállalatok alacsony beruházási hajlandósága jelenti, a külső kereslet gyengélkedése, valamint a gazdasági bizonytalanság a vállalati szférát is óvatosságra ösztönzi, de költségvetési kiadások visszafogása is negatívan hat az ágazat teljesítményére. Ezenfelül korlátozza az ágazat kilábalását, hogy az építőipari termelői árak, habár fokozatosan lassulnak, továbbra is számottevő ütemben nőnek – nyilatkozta Molnár Dániel. A Makromóm Intézet elemzője szerint ez a folyamat meglátszódik a szerződésadatokon is. Az építőipar új szerződései júniusban jelentősen elmaradtak a tavaly júniusi magas bázistól, azonban a szerződésállomány még ezzel együtt is kismértékben, 1,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez utóbbi viszont teljes egészében az egyéb építményekhez kötődik, itt 10,9 százalékos bővülést regisztrált a KSH, miközben az épületek esetében 7,9 százalékos zsugorodást.

– Habár az építőipart támogatják a kormányzati intézkedések, mint a júliusban elindult otthonfelújítási program vagy a csok plusz, ahhoz, hogy az ágazat érdemben tudja segíteni a gazdaság egészének növekedését, szükség van a gazdasági kilátások javulására és így a vállalatok beruházási hajlandóságának fokozódására – tette hozzá a szakértő. 

Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a második negyedévben az építőipar árai ismét az infláció feletti mértékben emelkedtek. A növekedés az egyéb építményeknél volt jelentősebb, 7,1 százalék. Szerinte ez azt jelenti, hogy az ágazat a viszonylag alacsonyabb kereslet mellett is érdemben tudja emelni az árait, amely viszont megdrágítja a beruházásokat, így sok esetben a megrendelők arról vélhetően le is mondanak, ami viszont negatívan hat vissza az ágazat teljesítményére.

– A következő időszakra vonatkozóan a rendelésállomány felemás képet mutat: az új megrendelések volumene 34,9 százalékkal mérséklődött, míg a teljes rendelésállomány 1,5 százalékkal csökkent. Itt szintén mérséklődés látható az épületeknél és növekedés az egyéb építményeknél – kérdés, hogy az épületeken belül a csökkenés mennyire általános vagy mennyire köthető egy-egy részterülethez – például iparhoz. Ugyanakkor az új rendelések visszaesése a magas bázisnak köszönhető, az adat egyébként nem tér el az ilyenkor szokásostól – magyarázta.

Regős Gábor szerint arról, hogy a harmadik negyedévben mit várhatunk az építőipartól, egyelőre nehéz biztosat mondani. Ha az ágazat infláció felett tudja emelni az árait és a rendelésállomány is inkább növekvő, az nem utal jelentősebb visszaesésre, de hogy ezen belül kisebb növekedés vagy inkább stagnálás lesz, azt nehéz megállapítani. 

– Az uniós források fokozatos megindulása és a mérséklődő kamatkörnyezet várhatóan segíteni tudják a beruházásokat, ugyanakkor a bizonytalan gazdasági helyzet – különösen a külső kereslet és ennek iparra gyakorolt hatása –, valamint a költségvetés forráshiánya visszafogják azokat – tette hozzá.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.