A háztartások egyik alapvető és rendszeres költségeleme az energiaköltség, amelynek jövedelemhez mért aránya megmutatja, hogy a jövedelem mekkora része marad a háztartásoknál az energiaszámlák kifizetése után. Azaz képet ad arról, hogy a lakosság jövedelmét milyen mértékben terheli az állandó tételnek számító energiaköltség, és a jövedelmük mekkora százalékával tudnak ezen felül gazdálkodni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon az energiaköltségek a háztartások rendelkezésre álló jövedelméhez viszonyított aránya 1995 és 1999 között 4,4-ről 5,4 százalékra emelkedett, majd 2000 és 2006 között öt százalék körül stagnált. Az ezt követő négy évben folyamatosan emelkedett, így 7,1 százalékra nőtt az energiaköltségek fedezésére fordított jövedelem aránya. A kedvezőtlen tendencia 2013-ban (a rezsicsökkentés kezdetekor) megfordult, és – a hatósági árszabályozással, illetve a háztartások javuló pénzügyi helyzetével összefüggésben – a rendelkezésre álló jövedelemnek egyre kisebb részét kellett erre a célra költeni. A KSH kimutatása szerint 2022-ben már csak a jövedelem 3,3 százalékát.

A háztartások energiaköltségeinek rendelkezésre álló jövedelmekhez viszonyított arányát az unió tagállamaiban is vizsgálta a statisztikai hivatal. Az elemzésből kiderül, hogy 2022-ben a legmagasabb érték Szlovákiában (7,7 százalék), míg a legalacsonyabb Luxemburgban (1,9) volt mérhető. Hazánk a 3,3 százalékos részarányával a hatodik legalacsonyabb értékkel szerepel az uniós rangsorban.
A hivatal vizsgálja a lakhatási költségek túlterheltségi rátáját is. Ez a mutató az olyan háztartásban élő népesség arányát fedi fel, ahol az összes lakhatási költség (a lakhatási támogatások nélkül) meghaladja a rendelkezésre álló jövedelem negyven százalékát. A számok azt jelzik, hogy 2010 óta jelentősen csökkentek a hazai háztartások lakhatással kapcsolatos terhei. A túlterheltségi ráta mutatója a 2010-es 11,3-ről, 2022-re 8,1 százalékra csökkent. Azaz a lakosság 8,1 százaléka lakik olyan háztartásban, ahol a lakhatási költségek meghaladták a rendelkezésre álló jövedelem negyven százalékát.