Még soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon

Százmilliárd forintra nőtt a Szép-kártya feltöltések összértéke.

2024. 10. 08. 14:19
Illusztráció Fotó: MTI/Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a Szép-kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül. Az év első nyolc hónapjában a Szép-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot, ami 12,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos
időszakához képest. A nyár folyamán közel százmilliárd forintot ért el a feltöltések összértéke, a költések összege meghaladta a 133 milliárd forintot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Idén nyarán közel százmilliárd forintra nőtt a Szép-kártya feltöltések összértéke, amely 15 százalékkal haladta meg az előző évi értéket. 

Júniusban a feltöltések összege meghaladta a 35 milliárd forintot, ami az előző év ugyanezen időszakát 11,8 százalékkal múlta felül. Júliusban a feltöltések összesített értéke 15,6 százalékkal, közel 33 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, míg augusztusban megközelítette a 31 milliárd forintot, ami 2023 hasonló időszakát 18,2 százalékkal múlta felül.

A kártya népszerűsége nem csupán a feltöltések mértékében, hanem a felhasználás terén is kiemelkedő: 2024 nyarán több mint 133,3 milliárd forintot használtak fel a kártya tulajdonosok, 8,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. 2024 júniusában összesen 38,8 milliárd forintot, tavalyhoz képest 8,6 százalékkal többet használtak fel a kártyatulajdonosok, míg júliusban 47,9 milliárd forintot használtak fel, 11,9 százalékkal többet, mint 2023 júliusában. 

A nyár utolsó hónapjában a Szép-kártya költések összértéke megközelítette a 46,6 milliárd forintot, ami 5,1 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékét.

Augusztus végén a Szép-kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre, míg tavaly augusztus végén 77,7 milliárd forint volt elérhető. Azaz a kártya az év utolsó hónapjaiban is jelentősen támogathatja a turisztikai kereslet további élénkülését, a magyar családok nyugodt pihenését.

– A turizmus idén is rekordszinten teljesít, soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint ebben az évben. Az idei év első nyolc hónapjában a hazai szálláshelyek 31,5 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 5,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, míg a vendégek száma 10,7 százalékkal haladta meg a 2023 január-augusztusban mértet. Ezt a 2023 szeptember óta folyamatosan növekvő reálbérek és a lakosság óvatossági motívumának fokozatos enyhülése teszi lehetővé – tette hozzá a minisztérium közleménye.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.