Kedvezményes, rögzített kamatozású hitelkonstrukció segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat október 6-tól ‒ jelentette be Orbán Viktor a miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Egy háttárbeszélgetésen a részletekről Szabados Richárd a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára és Balog Ádám, a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt. igazgatótanácsának elnöke beszélt. A fix 3 százalékos kamatozású hitel kapcsán elhangzott: a kamatcsökkentésből fakadó terhet az állami költségvetés viseli.
Szabados Richárd kifejtette: a jelenleg is elérhető négy likviditási típusú és három beruházási ‒ beruházási max, agrárberuházási és mikrohitel ‒ típusú Széchenyi-hitel kamatozását egységesen 3 százalékra szállították le. A likviditási hiteleknél a maximum igényelhető összeg 250 millió forint, a beruházási hiteleknél pedig 500 millió forint a felvehető maximum. Egy kivétel van, a mikrohitelnél a hitelösszeg felső korlátja 150 millió forint.
Ezért erre a termékcsaládra vezetik be a fix 3 százalékos kamatozású hitelt
Ezek a hitelek hétfőtől érhetők el a vállalkozások számára azokban a bankoknál, melyek eddig is részt vettek a Széchenyi-kártya-programban. Az kamattámogatást érintve az államtitkár elmondta:
a kamatcsökkentésből fakadó terhet az állami költségvetés viseli, ez az év hátralévő részében mintegy 60 milliárd forintot tesz ki, a jövő év egészére pedig mintegy 260 milliárd forintot jelent. Ennyivel kevesebbet kell a vállalkozásoknak megfizetniük kamatteherként.
Szabados Richárd egyúttal emlékeztetett, hogy a 23 éve futó Széchenyi-kártya-programban eddig 500 ezer szerződést kötöttek, ezért döntöttek úgy, hogy a fix 3 százalékos kamatozást erre a termékcsaládra vezetik be.
Kitért rá, hogy az NGM a termék feltételit a KAVOSZ-szal együttműködve dolgozzák ki. Példaként említette, hogy ennek az egyeztetésnek az eredménye a mikrohitel felső határának 100-ról 150 millió forintra emelése is, ami egyébként egyéni vállalkozók és kezdő vállalkozások számára is elérhető.
Több vállalkozás részéről felmerült, hogy a hitel ingatlan- vagy cégvásárlásra is fordíthassák, ezek a javaslatok már a jelenlegi konstrukcióba is beépültek, de a támogatott hitelcsomag részleteinek finomhangolása a jövőben is folytatódik a társszervek és a cégek javaslatainak befogadásával.
Arról, hogy mi a célja a most bejelentett könnyítéseknek és kedvezményeknek, az államtitkár elmondta: nemcsak a vállalkozások segítése, de a hitelkereslet növelése is volt.