Mit várnak a részvénytranzakciótól, milyen eredményekkel lennének elégedettek?
Úgy látjuk, hogy a magyar tőkepiac, illetve a magyar lakossági és intézményi befektetők már ki vannak éhezve egy újabb nagy tőzsdei sikertörténetre. Fontos számunkra, hogy a befektetők, akik minket választanak és bizalmukkal ruháznak fel, már rövid- és középtávon is elégedettek legyenek a befektetésükkel. Ennek megfelelően határoztuk meg az árazást és nyújtunk – az intézményi árhoz képest – 10 százalékos kedvezményt a lakossági befektetőknek. A mi dolgunk a továbbiakban, hogy minél inkább rászolgáljunk a befektetők bizalmára.
A bejelentéskor elhangzott, céljuk a blue chipek közé kerülés – ez azért erős hívószó, nem?
Egy ilyen nagyságú és tőzsdén lévő vállalatnak, mint a miénk, ideálisabb, ha a papírjaival képes minél nagyobb tőzsdei forgalmat generálni. Ráadásul ez abból a szempontból is fontos, hogy a tőzsdei értékeltségünk reális legyen, tükrözze a vállalat valós értékét, potenciálját és ambícióit. A tőzsdei kereskedés aktivizálása tehát a bank számára visszacsatolást és egyben ösztönzést jelent. Ez a „nemzeti bajnok” víziónk megvalósításában a következő lépcsőfokot jelentő külföldi terjeszkedés megvalósításához elengedhetetlen. Ilyen szempontból a tőzsdei jelenlét nem csak a mi elemi érdekünk, de úgy gondolom, a nemzetgazdaságé is. Egy stabil, szuverén gazdaságnak szüksége van külföldön is versenyképesnek számító tudással rendelkező nemzeti bajnokokra. Maga a blue chip kategória vagy a BUX indexbe való bekerülés különösen a külföldi intézményi befektetők bevonzása szempontjából fontos, hiszen számukra jelenleg ezek a vállalatok láthatóak a magyar tőzsdén. A mi méretünkkel és üzleti, pénzügyi teljesítményünkkel pedig teljesen reális célkitűzés ebbe a csoportba belátható időn belül felnőni. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy emiatt az MBH Bank tranzakciója a teljes hazai tőkepiac szempontjából is az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb előrelépése.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!