Így alakultak tavaly a fogyasztói árak

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelések ellen.

2026. 01. 13. 8:34
Illusztráció Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző havikat. 

A teljes tavalyi év során átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest – jelentette kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

A tavalyi év utolsó hónapjában 2024 decemberéhez viszonyítva az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal nőtt, azonban a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,3 százalékkal csökkent.

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal csökkent (a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,5 százalékkal csökkent).

A teljes évet tekintve 2025-ben az előző évhez képest a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak, 6,7 százalékkal. Az élelmiszerek ára 5,3 (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 3,9), a szeszes italok, dohányáruké 6,5, a háztartási energiáé 6,4, a ruházkodási cikkeké 1,8, a tartós fogyasztási cikkeké 2,2, az egyéb cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,5 százalékkal nőttek.

„Folytatjuk a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben” – jelezte az adatok kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

„A kormány megvédi a családokat és a nyugdíjasokat, ezért tovább harcol az áremelések ellen. Míg egyesek növelnék az adókat és elvennék a 13. havi nyugdíjat, addig a kormány emeli a béreket, csökkenti az adóterheket (pl. 11 százalékos minimálbér-emelés, 40 év alatti kétgyermekes anyák adómentessége, családi adókedvezmény megduplázása) és bevezeti a 14. havi nyugdíjat” – sorolja a közlemény.

„A békegazdaság megerősítése lehetővé teszi, hogy több jusson a dolgozók, a családok és nyugdíjasok zsebébe. Az áremelések elleni küzdelem eredményeként mindez egyre többet is ér.”

Az árréscsökkentés jelentősen hozzájárul az infláció csökkentéséhez, az árak kordában tartásához. Ezért az intézkedést a kormány nemcsak meghosszabbította 2026. február 28-ig, hanem ki is terjesztette, újabb 13 termékkategóriára.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.