A Barátság és a Testvériség vége: Ukrajna nem partner, inkább kellemetlenkedő, zsaroló vámszedő

A sok évtizedre visszatekintő magyar–ukrán energetikai együttműködés nem az elmúlt napokban vált Kijev politikai fegyverévé, bőven előfordultak kellemetlen esetek, csapelzárások a távolabbi múltban is. Elemzésünkben visszatekintünk ezekre az epizódokra, amelyek során Magyarország mindannyiszor energiaszuverenitásának megvédésére kényszerült – nem éppen a barátság vagy a testvériség szellemében.

Barátság kőolajvezeték Forrás: MTI

Oroszország hatalmas szénhidrogén-készletekkel rendelkezik, onnan pedig jól kiépített csővezeték-hálózat ér el nyugat felé, így a térségünkbe egyszerűen és folyamatosan juthat el a földgáz és a kőolaj – erre a berendezkedésre támaszkodott a közép-európai régió az elmúlt jó néhány évtizedben. A Gazprom és a Rosznyefty részéről a szállítási szándék üzleti és stratégiai okokból mindig stabil volt, a tranzitország Ukrajna viszont az idők során rájött, majd ki is használta azt, hogy a területén lévő csapok kiváló politikai zsarolóeszközként is bevethetők.

Rajtunk csapódott le az orosz–ukrán elszámolási vita

Az első komoly repedések 2006-ban jelentek meg a kapcsolaton, amikor a Gazprom ki akarta vezetni az Ukrajnának nyújtott árkedvezményeit a 2004-es „narancsos forradalom” politikai fordulata után. Kijev nem akarta elfogadni a világpiaci árakhoz közelítő új tarifát, ezért a Gazprom 2006. január 1-jén 10 órakor történelmi lépésként jelentősen csökkentette az ukrán tranzithálózat felé a gáznyomást. Ezzel csak az Ukrajnának szánt mennyiséget akarta megvonni az orosz fél, elküldve az európai szállítmányokat, ám ebből kezdett vételezni az ukrán vállalat, fedezendő saját lakossági és ipari fogyasztását. Emiatt a Magyarországra érkező gáz nyomása a Testvériség vezetéken másnapra csaknem negyven százalékkal csökkent, és bár csak három napig tartott a válság, az ukrán lépésen annak idején – ellentétben a mostani olajcsap-elzárás esetével – Nyugat-Európa egységesen felháborodott. Érdemes még megemlíteni, hogy az ukrán energiaszektor korrupt és átláthatatlan működése már akkor is jelen volt a RosUkrEnergo nevű közvetítőcég képében.

Kijev lecsapolta a tranzitot

Ennél jóval nagyobb sokk érte Magyarországot három évvel később, amikor 2009 januárjában, a tél közepén az orosz–ukrán elszámolási viták miatt a Gazprom leállította az Ukrajnának szánt gázszállítást, és csak a tranzitot küldte el. A konfliktus nem rendeződött három nap alatt, hetekig tartott, ezért korlátozni kellett a magyarországi ipar gázfogyasztását, a lakossági fűtést pedig a gáztárolók rekordmértékű kitárolása mentette meg. A tranzitpartnerbe vetett bizalmat az is nagyban gyengítette, hogy a Gazprom a válság közepette adatokkal igazolta: Ukrajna ismét lecsapolja a tranzitot. Az orosz oldalon a szerződés szerinti nyomással és mennyiségben táplálták be a földgázt a Testvériség vezetékbe, a magyar és szlovák határon a mérőműszerek jóval kisebb nyomást, majd teljes leállást jeleztek. A Gazprom úgy számolt, hogy Ukrajna napi szinten több tízmillió köbméter gázt emelt ki jogtalanul a nyugatra áramló szállítmányokból, ezért január 7-én teljesen elzárta a csapokat. A konfliktust január 20-án zárta le Vlagyimir Putyin és Julija Tyimosenko orosz és ukrán elnök Moszkvában, de Magyarország számára ekkor vált egyértelművé, hogy az ukrán útvonalon kívül más megoldásokat is kell találni. Részben a 2009-es ügy folyománya a Török Áramlat (kezdetben Déli Áramlat) megépülése, a föld alatti gáztároló-kapacitás megnövelése és a többi szomszédos országgal kiépített, illetve kibővített nagynyomású gázvezeték-hálózat.

Nem szóltak a szennyezésről

A földgáz esetében tehát a Török Áramlat megépítésével Magyarország függetlenedett az ukrán útvonaltól, a kőolajnál a technológiai kötöttség (a Mol finomítóinak orosz kőolajra optimalizáltsága) azonban megmaradt. Ezért is érte kellemetlenül a magyar felet az a 2019. áprilisi eset, amikor a Barátság-kőolajvezetéken érkező orosz olajról kiderült, hogy nagy mennyiségben tartalmaz szerves kloridokat, amely rendkívül korrozív a finomítók berendezéseire. Ha Százhalombattára kerül, gyakorlatilag tönkretette volna az üzemet. A szennyezés kezelhetetlen volt, ezért a Mol teljesen leállította az olaj fogadását az ukrán határ felől, és hetekbe telt, mire az ukrán hálózatban rekedt, több százezer tonnányi selejt olajat sikerült eltávolítani. Magyarországnak akkor is a stratégiai készletekhez kellett nyúlnia, hogy fenntartsa az üzemanyag-ellátást.

Bár a szennyezés bizonyítottan orosz területen került az olajba (a gyanú szerint egy kisebb magáncég így próbálta elfedni az olajlopást), az Ukrtransznafta napokig engedte a szennyezett energiahordozót, mert nem volt megfelelő monitoringrendszerük a klorid azonnali kiszűrésére.

Kijev felrúgta a nemzetközi normákat

A technikai jellegű kellemetlenséget követően, a 2022-ben kirobbant orosz–ukrán háborúban Kijev már egyértelműen politikai nyomásgyakorló eszközként használta az olajvezetéket. 2024 júniusában Ukrajna szigorított az Oroszország elleni szankcióin, és tiltólistára tette a Lukoil orosz olajipari vállalatot, amely így nem szállíthatott az ukrán vezetékhálózaton. Ez ismét közvetlenül veszélyeztette a magyar ellátást, durva beavatkozás volt hazánk mint szuverén ország energiabiztonságába. Ukrajna ezzel gyakorlatilag felrúgta azokat a nemzetközi normákat is, amelyek a tranzitországok számára előírják a zavartalan áthaladás biztosítását.

Az eladó stabil, a közvetítő kiszámíthatatlan

Oroszország mint eladó az elmúlt évtizedekben megbízható partnernek bizonyult, a szerződésekben foglaltakat betartották. Ukrajna ugyanakkor több esetben nem partnerként, sokkal inkább kellemetlenkedő kapuőrként viszonyult az energiakereskedelemben betöltendő feladatához, amely alapján az ukrán útvonal nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Mivel a déli gázfolyosó, a Török Áramlat az elmúlt években sikeresen bizonyított, az olajszállításban is elkerülhetetlenné vált – kiváltképpen az elmúlt napok eseményei fényében – elmozdulni más útvonal felé, praktikusan az Adria-vezetéket lehet jobban igénybe venni. Ám ennek hátrányai nem változtak: a cső kisebb kapacitású a Barátságnál, a tranzitdíj az ötszöröse, Horvátország pedig jelenleg nem mutat hajlandóságot az együttműködésre.

Eközben a Barátság északi ága, amely Lengyelországot és Németországot látta el, már évekkel ezelőtt gyakorlatilag elhalt. A folyamat 2023 februárjában ért el a végpontjához, amikor Oroszország – válaszul a nyugati szankciókra és a lengyel fél diverzifikációs lépéseire – végleg leállította a szállítást a lengyel szakaszon keresztül. Ezt megelőzően Németország már 2023. január 1-jével önkéntesen lemondott a vezetékes orosz olajról, hogy tengeri terminálokra álljon át.