– A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb – ismertette a távirati iroda.
A Világgazdaság jelezte: a döntés megfelel az elemzői várakozásoknak, az elmúlt hetekben ugyanis egyre több jel utalt arra, hogy a jegybank 2024 szeptembere után ismét csökkenti az alapkamatot. Akkor a fokozódó inflációs nyomás és a forint gyengülése miatt húzta be a kéziféket a Matolcsy György-vezette MNB. A mostani döntés azt is jelenti, hogy Varga Mihály jegybankelnökként először csökkentette az alapkamatot.
Az MNB mostani lépésének megágyazott a jegybank tavaly év végén végrehajtott kommunikációs fordulata. Varga Mihály elnök a monetáris tanács december 16-i kamatdöntését követő, szokásos sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a jegybank a következő hónapoktól adatvezérelt üzemmódban működik, azaz hónapról hónapra, a beérkező adatok és pénzpiaci fejlemények fényében hozza meg a döntést.
Idén januárban bőven a jegybank 3 százalékos célja alá, 2,1 százaélkra süllyedt az infláció, ami nyolcéves mélypontnak felelt meg. Ráadásul a havi bázisú mutató mindössze 0,3 százalékos volt, ami az ilyenkor szokásos év eleji átárazások függvényében kijezetten alacsony árnyomásra utal a magyar gazdaságban.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!