Hiába csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden, a forint árfolyama bivalyerős maradt szerdán is, olyannyira, hogy az euróval szemben 2023 utolsó hónapjai óta nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz. Az alacsonyabb kamat a gazdaság növekedését támogatja, az erős forintárfolyam pedig az infláció féken tartását, kimondható tehát: a Varga Mihályék és a kormányzati gazdaságpolitika előállította keverék ideális a magyar gazdaság fejlődését tekintve. Nem véletlenül veri a forint a régiós devizákat is – írta a Világgazdaság.
A forint erejében szerepet játszhat, hogy az euróval szembeni kamatkülönbözet továbbra is magas, de talán még fontosabb, hogy a jegybank elnöke, Varga Mihály a döntést követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a kamatvágás nem jelenti automatikusan egy kamatcsökkentési ciklus elindítását. Az óvatosságról és a vártnál nagyobb szigorúságról tanúskodó kijelentés meglepőnek tűnhet az alacsony infláció és a gyenge növekedés árnyékában, melyek további kamatvágásokat indokolhatnak, ám a forint árfolyamát kétségkívül erősítik.
Egy euróért így szerdán már csak mintegy 376,4 forintot kellett adni, amire 2023 novembere óta nem volt példa.
A jegybanki szigor tehát megtette hatását, a kamatcsökkentés ellenére nem tört meg a magyar fizetőeszköz lendülete. A piacokat persze a januári inflációs adatok tükrében nem érhette váratlanul a keddi döntés, Varga Mihály óvatosságára azonban, úgy tűnik, nem voltak felkészülve. A magyar fizetőeszköz lendületét a tartósan pozitív külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg és a magas devizatartalék is erősíti.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!