Tovább emelkedett tegnap az üzemanyagok ára, miután a Mol bruttó három forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó két forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.
Ezzel folytatódik a március vége óta tartó drágulás, és vélhetően nem is nagyon fordulnak vissza az árak néhány hónapig. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 395 forintra, a gázolajé 401 forintra nőtt. A folyamatnak több oka van, a magyarországi üzemanyagárakra ható tényezők közül több is olyan irányba változott, amely akár önmagában is áremelkedést okozhatna.
– A jelenlegi helyzetben fontos hatás jön szóba a keresleti oldalon: az olaj iránti igény igen stabil – beszélt az áremelkedés okairól a Magyar Nemzetnek az Erste bank olaj- és gázipari elemzője. Pletser Tamás hozzátette, ha az Egyesült Államok és Kína belátható időn belül el tudja simítani kereskedelmi konfliktusait, annak következtében a globális gazdasági növekedés üteme nem lassul majd a korábban előre jelzett mértékben, ami pedig a nyersanyag iránti keresletet tovább erősíti majd.
Pletser Tamás szerint a kínálati oldal most látható alakulására nem feltétlenül számítottak a piaci szereplők. Egyfelől a nem tagországokkal kiegészült Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC+) tavaly decemberi megállapodását a jelek szerint a felek betartották, és valóban mérsékelték a kitermelésüket.
A világ legjelentősebb olajtermelői azért léptek az önszabályozás útjára – a globális kínálatot egy százalékkal meghaladó mértékben, napi 1,2 millió hordóval visszafogva –, hogy a nyersanyag akkor alacsony jegyzésárán a kínálat csökkentésének eszközével emeljenek. Ez sikerült is, jelenleg a régióban mérvadó Brent olajfajta hordónkénti jegyzésára 70 dollár körül van, és átlépheti a 80 dolláros szintet is.
Ez azért is következhet be, mert időközben például a világ legnagyobb készletével rendelkező Venezuela kitermelési nehézségei miatt a ló túloldalára esett a kínálat, és hiány alakult ki.
A helyzetet fokozza, hogy megtorpant az Egyesült Államok palaolajiparának dinamikája. Ennek egyik oka az olajpiaci elemző szerint az, hogy a tavalyi negyedik negyedévben összeomlottak a jegyzésárak, ami nem tett jót az egyébként fajlagosan drágán működő szegmensnek, így több termelési helyet ideiglenesen leállítottak.