Nem zakatolnak tovább az éjszakai szerelvények

Halkabbra cserélik a tehervagonok fékberendezéseit az egész unióban 2025-ig, ám a szigorúbb német előírások miatt napokon belül csak úgynevezett suttogó fékekkel felszerelt járművel lehet nemzetközi fuvart bonyolítani Nyugat-Európában. A Rail Cargo Hungaria több ezer vagonját alakíttatja át, hogy megfeleljen a követelményeknek.

2020. 12. 08. 6:44
A kötöttpályás árufuvarozás most is sokkal szabályozottabb, mint korábban a közúti volt
A tehervonatok is pontos menetrend szerint közlekednek majd Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre nagyobb szükség van a vasúti szolgáltatások városon belüli alkalmazására Európa-szerte, mert csak így lehet visszaszorítani a gépkocsik növekvő számát. Például ahhoz, hogy az elővárosi vasutak minél jobban hozzájáruljanak a városon belüli utasforgalom növeléséhez, bővíteni kell a kapacitásokat. Ez részben a meglévő vágányok korszerűsítését, részben újak építését jelenti, ami meglehetősen nehéz a sűrűn lakott városi körülmények között. De ha kiépültek is a megfelelő pályák, azoknak a működését el kell fogadtatni a környezettel, azaz a helyben lakókkal. Ám az a probléma, hogy a hagyományos nagyvasutat alapvetően városok közötti működésre alakították ki, városon belül hozzá kell illeszteni a közvetlen környezethez.

A legtöbb kritika a magas zajterhelés miatt éri a vonatokat, illetve ezen belül is a tehervonatok éjszakai lármája zavarja a töltések környékén élők tízezreit.

A személyvonatok többsége ma már villamos motorvonat, ezek sokkal csendesebbek, mint a korábbi, mozdony vontatta szerelvények. A tehervonatok vagonjai azonban éktelenül hangosan csattognak, csengenek, zakatolnak, és ennek az oka a hagyományos vasúti fékek működése.

Az öntöttvas féktuskók miatt kopnak zajosra a kocsik kerekei
Fotó: Reuters

A kerékpárokat – a két, közös fémtengelyre szerelt öntöttvas kereket nevezik így – hagyományosan vas féktuskók beékelésével fékezik. A fémen csúszó fém a kerekeknek éppen azt a felületét dolgozza meg, amely a sínnel érintkezik, és a szabálytalanul, szögletesre kopott forgó kerék újra meg újra megüti a sín felületét. Ezek a zajok adódnak össze, amikor egy tehervonat elhalad a vágányon. A technikai megoldás adott: le kell cserélni a vagonok hagyományos fékberendezéseit az Európai Unió által előírt kompozit fékbetétekkel működő, úgynevezett suttogó fékekre.

Kétezer magyar vagon már csendes

A hazai piacon meghatározó Rail Cargo Hungaria (RCH) másfél milliárd forintot meghaladó értékű beruházással újítja meg a vagonok fékjeit – közölte lapunkkal a szolgáltató. Az RCH hatezer-háromszáz kocsiból álló flottájából eddig ezerháromszáz járművön végezték el az átalakítást, további hétszáz teherkocsi beszerzésénél pedig a társaság eleve az új technológia alkalmazását követelte meg a beszállítótól. A fejlesztés révén a magyar árufuvarozó vállalat továbbra is teljesíthet minden fuvarfeladatot Németország irányába, ahol december 15-től kezdve más fékekkel felszerelt teherkocsik – meghatározott kivételektől eltekintve – már nem használhatók a vasúti pályán. A RailWatch, a vasúti árufuvarozási ágazat digitalizálásával foglalkozó adatszolgáltató cég szerint

a német teherkocsik 99 százaléka már most csendes fékkel üzemel. Eddig a RailWatch körülbelül kétmillió mérést hajtott végre mintegy kétszázezer tehervagonban. Már négy határátkelő állomásra telepítették a műszereiket, 2021-re húsz új mérőállomást fognak megnyitni Németország különböző pontjain – közölte a Railfreight.com.

Felére csökken a hangnyomás szintje

Az Európai Bizottság határozata szerint 2024 végétől a fő árufuvarozási útvonalakon kizárólag csendes vagonok haladhatnak át. A hangos szerelvények közlekedési tilalmát azonban Svájcban már idén januárban bevezették, Németországban pedig december közepétől írják elő. A Rail Cargo Hungariának a fékrendszerek cseréje kiemelten fontos, mivel forgalmainak nyolcvan százaléka nemzetközi fuvar. A korszerűsítés magas költségei miatt az RCH a tulajdonos ÖBB-vel összefogva pályázott az EU CEF (Európai hálózatfinanszírozási eszköz) támogatására, és együtt másfél millió euró értékű hozzájárulást nyertek el. Az RCH ezt saját forrásból további 4,3 millió euróval egészíti ki, és 2023 végéig befejezi vagonparkjában a féktuskók cseréjét.

Az újonnan bevezetett csendes fékek esetében mintegy 10 dbA értékkel csökken a hangnyomás szintje, amelynek köszönhetően a teherkocsik zaját csupán fele olyan hangosnak érzékeljük.

A fejlesztéseknek köszönhetően Magyarországon is jelentősen mérséklődik a közlekedés által okozott zajterhelés, a Budapesten áthaladó vasútvonalak közelében élő több tízezer ember komfortérzetét javítja a fékberendezések cseréje.

A fékpor légszennyezést eredményez

Persze amint megoldódik egy probléma, számos új keletkezik. Ezt a tételt igazolja a műanyag fékbetétek légszennyezésének a kérdése. A párizsi RATP közlekedési szolgáltató már teszteli a Wabtec újfajta kompozit fékanyagait, amelyeket úgy terveztek, hogy csökkentsék a kibocsátott mikrorészecskék mennyiségét.

Az új anyagok a Wabtec előrejelzése szerint akár kilencven százalékkal mérsékelhetik a részecskekibocsátást – tette közzé a RailwayGazette.com.

A közlekedési hatóságok szerte a világon keresik a módszereket a levegőminőség javítására, különösen az alagutakban – mondta Lilian Leroux, a Wabtec közlekedési üzletágának elnöke. A feladat most egy olyan új fékbetét kifejlesztése, amely szinte részecskekibocsátás nélküli, ugyanakkor megőrzi a teljesítményt, a tartósságot és a biztonságot a vasúti járművek számára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.