Dübörögtek a 90-es évek slágerei a Csináljuk a fesztivált! adásában
Az utolsó előtti elődöntőjéhez érkezett a Duna TV zenei időutazást kínáló show-műsora.
A mozi aranykora elevenedett meg a Csináljuk a fesztivált! debütáló adásában.

Kétezer-kétszáz diák vett részt azon a flashmobon, amelyet az esztergomi bazilika előtti téren rendeztek.

A tradíciókat szem előtt tartva, de újrahangszerelt formában, fiatal énekesek előadásában hallhatja a közönség az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát.

A himnusz a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal újrahangszerelt változata lett.

A kongresszus lebonyolításában kulcsszerepet kapnak az önkéntesek, június 24-ig várják a jelentkezőket.

Nagy Bogi idillinek hitt kapcsolata tavaly tavasszal ért véget, mostanra azonban újra rátalált a szerelem.

A különleges alkotás, amellyel karácsonykor számos médiumban találkozhatunk, egy ősi magyar betlehemes népdal és egy filozofikus, adventi Pilinszky-idézet feldolgozásával született meg.

A zenekar a Hangfoglaló program első évadának induló előadói alprogramjában volt támogatott, ami azt jelenti, hogy lényegében az első nagylemezüket, klipjüket ennek segítségével készítették el.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.