Érdemes lemenni a bányába
Csehország legritkább és leggazdagabb állat-, illetve növényvilágát rejtik az ország elhagyatott kőfejtői helyi természettudósok szerint.
Franciaországban több mint egy évtizede nem él egyetlen példány sem a ritka állatfajból.

A lakópark gazdag családjai alapítottak egy közös gazdaságot, amibe be akarták vonni a szegényeket is, no de korántsem azért, hogy segítsenek rajtuk, hanem hogy még azt a keveset is elvegyék tőlük, amijük maradt. Leginkább Íjászékat használták ki.

Nagytestű fekete patkányok költöztek a Tirrén-tengeren lévő Montecristo szigetére.

A világ legkisebb gerinces állatát fedezték fel kutatók Pápua Új-Guineán: egy parányi békát, amely mindössze 7-8 milliméter hosszú.

Egy hétéves kislányról, Matildáról nevezték el a Tanzániában két éve felfedezett, fenyegető kinézetű, két hegyes szarvat viselő, fekete-sárga pikkelyes viperát.

Megmenekülnek a kegyes haláltól a kóbor kutyák Romániában, miután az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az erről szóló jogszabályt.

Veszélyes mérgű skorpiót vittek be a Szegedi Vadasparkba; az ízeltlábú kéretlen utasként egy bőröndben elbújva Puerto Ricóból érkezett Magyarországra.

Egy embert megölt és négy embert megsebesített egy kelet-indiai városba beszabadult leopárd, mielőtt kábító lövedékkel sikerült ártalmatlanná tenni.

Szülőkké vált az álompár, kis vombatocskákkal gyakorolják a papás-mamás játékot. Nagyon szerencsés ez a két kis állat, igazi cukiság ez az egész történet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.