Bődületeset hazudott a dollármédia Szijjártó Péterről
A külügyminiszter keresztapjaként azonosított férfit ráadásul nem is menesztették a MÁV felső vezetéséből.
Beláthatatlanná tette az utat a növényzet a Vajda Péter utcában.

A helyszíneléssel már végeztek.

Szentmiklósi Péter ügyvéd a Magyar Televízió Ablak című műsorból vált igazán ismertté, ahol több mint egy évtizedig adott jogi tanácsokat.

Amíg tart a helyszínelés, állniuk kell a vonatoknak.

A vasúti közlekedés mindkét vágányon szünetelt.

Akár száz percet is várhatnak az utasok.

Az utasok már régóta igényelték ezt a lehetőséget.

A tervek már megvannak, csak éppen 2019 óta forráshiány miatt nem kezdték meg a felújítást.

Várhatóan a jövő év elejéig nem is lehet majd használni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.