

Balaton: tiszta a víz, mégis kevés a vendég
Az idei nyáron is kiváló volt a Balaton vízminősége, a tó vízszintje pedig 30-35 cm-rel haladta meg a tavalyi értékeket. A kereskedelmi szálláshelyek azonban némileg kevesebb turistát fogadtak, mint egy évvel korábban – hangzott el a Balaton Tárcakö

MÁV: elbocsátás és járatmegszüntetés
A kormány két megoldást lát a vasút helyzetének a megoldására: a járatok megszüntetését és az emberek elbocsátását. 350 járat megszűnhet, tizenkétezer ember az utcára kerülhet – jelentette ki Fónagy János, az Orbán-kormány egykori közlekedési és víz

Röviden

Látszatmobilitás
A tömegközlekedést, a kerékpározást és a gyaloglást népszerűsítik az Európa-szerte megrendezésre kerülő Mobilitási Héten. A hazai programoknak szomorú felhangot ad a MÁV minap bejelentett járatritkítási szándéka, a megszellőztetett vezetőváltás, a Volán t

Kicserélik a szabolcsi petróleumos talajt

Fényeslitke: egy vágányon megindult a forgalom
Megindult a vasúti forgalom Fényeslitkénél, ahol szerdán kisiklott egy petróleumot szállító vonat.

Még mindig nem közlekednek a vonatok Fényeslitkénél
Egyelőre még nem indult meg a vonatforgalom Fényeslitkénél, ahol szerdán kisiklott egy petróleumot szállító vonat – közölte a Magyar Rádió.

Megszűnő vasútvonalak?
Bizonytalanná válik a vasúti járatok több mint felének jövője a vártnál kisebb költségvetési támogatás miatt. Fejlesztésre a MÁV egy forintot sem fordíthat. A bizonytalanságot fokozza, hogy az állami vasút vezetőcsere előtt áll, mivel a gazdasági tárca a

Este indulhat a vasúti forgalom Fényeslitkénél
Várhatóan csak az esti órákban indul újra a vasúti forgalom Fényeslitkénél, ahol kisiklott egy petróleumot szállító vonat. A MÁV közleménye szerint a vasúttársaság 150 műszaki szakembere van a helyszínen, ahol a sínek mellett a megrongálódott felsővezeték
