

Az M0-s körgyűrűt be kell zárni
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy hamarosan döntenek az M0-s nyugati szakaszáról, valamint a reptéri vasútról is.

Okostelefonnal vesszük a vonatjegyet
A 40 év alatti felnőttek véleménye különösen jól alakult a vasúti szolgáltatásokról: összességében az új nemzedék 51 százaléka, míg az összes internetes jegyvásárló 86 százaléka elégedett.

Jó irányba halad a MÁV
A magyarok 20, a rendszeresen vonattal utazó magyarok 35 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt egy évben inkább javult a MÁV-ról alkotott véleménye.

Már él az új vasúti menetrend
Életbe lépett vasárnap a MÁV és a GYSEV 2019-2020-as új vasúti menetrendje, amely számos kedvező változást hoz az utasok számára – mondta a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Az új vasúti menetrend kedvező változást hoz az utasoknak
Mosóczi László államtitkár kiemelte, 2015-től négy év alatt 138,2 millióról 141,8 millióra nőtt a MÁV-Start utasainak száma, az idei első három negyedévben 105 millió utast szállított a vasúttársaság.

Együtt a pályán Michael Jordannel
Losonczy Árpád nincs két méter, mégis centerként érte el a sikereit, majd ő lett az első kosaras, aki külföldre szerződhetett, aminek köszönhetően 1983 óta Münchenben él.

Pályaválasztók
Az autóközlekedés visszaszorításában a kötöttpályás vonalak fejlesztése hozhat áttörést. A vasút megkétszerezhetné teljesítményét, ha az infrastruktúra lehetővé tenné.

December 18-áig több mint 30 ezer vasutas részesül többletjuttatásban
Még az ünnepek előtt, december 18-áig év végi egyszeri juttatásban részesül több mint 30 ezer vasutas – közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.

A munkanap-áthelyezés miatt módosulnak közlekedési menetrendek
A munkanap-áthelyezés miatt módosul a közösségi közlekedés menetrendje.
