Merkel búcsúlátogatást tesz Putyinnál
Az út a leköszönő német kancellár politikai örökségére is hatással lehet .
Három városban is lövöldöztek hétfőn Svédországban · Nem tudják megfékezni a tűzoltók a navalacruzi erdőtüzet · Felfüggesztette az egyik ceutai bíróság a marokkói kiskorúak repatriálását · Aggodalommal szemléli a Vatikán az eutanáziát követelők térnyerését.

A jobbikos politikus korábban „tetűcsúszdásoknak” nevezte a zsidókat, sőt a NAV nyomozást rendelt el ellene költségvetési csalás gyanúja miatt.

A gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek, ha úgy gondolják, hogy a kutyájuk megfelel a feltételeknek.

Önsorsrontó és sokat sejtető a balliberális hallgatás Cseh Katalinék ügyében.

A GVH elnök szerint ha a hatszáz forintos köbméterenkénti árból hirtelen kétezres lesz, akkor fel kell lépni.

Válságálló üzleti modellünk sikeresen navigált a járvány kihívásai között, és ki tudtuk használni az erős ciklust a nyersanyagok piacán – mondta Hernádi Zsolt.

Nem hétköznapi ügy kerekedhet ki az összekapcsolható cégek milliárdokat mozgató történetéből.

Lassacskán hagyománnyá válik, hogy a baloldal pár évente egy-egy nagy leleplezéssel berobban a médiába, majd visszavonulót fúj.

Biciklitúrával egybekötött tárlatvezetés, mesélő fotók, és az érzelemkifejtésről szóló előadás is szerepel a Balaton Garten programkínálatában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.