Egy ostoba aktivista
Pressman úr, tényleg menjen haza, és ripacskodjon azoknak, akik ideküldték!
Egy francia újságíró leránthatja a leplet Ukrajna és Alexander Soros megállapodásáról – ha igaz, amit állít.

Moszkvának nincsenek ellenséges szándékai senkivel szemben, jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Az Európai Unió attól lesz erős, ha maguk a tagállamok is erősek, tudják képviselni az érdekeiket, kitartanak, sőt ragaszkodnak a történelmi, vallási örökségeinkhez és hagyományainkhoz” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Érzékenyítő képzéseket szervezenek a tanároknak, szülőknek és diákoknak egyaránt.

A külügyi államtitkár szerint a nagykövet úgy viselkedik, mintha ő lenne itt a helytartó.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy hazánknak az az érdeke, hogy fennmaradjanak a jó kapcsolatok a két ország között.

The usual incitement from the US ambassador was addressed by State Secretary Zoltan Kovacs.

A baloldali civilek által felemelt diáklány szerint a gyermekvédelmi törvény gumicsont.

Vig Dávid testvérét néhány napja több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával tartóztatták le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.