A fenntarthatóság irányába mozdult el a foglalkoztatás szerkezete
Az Európai Bizottság elismeri a magyar foglalkozáspolitika eredményeit, így többek között a munkanélküliség csökkentését és a bérek emelkedését is – mondta Bodó Sándor.
Bármilyen Nemzeti alaptanterv született az előző két évtizedben, mindig hasonló indulatokat váltott ki, hiszen ez az oktatásnak az egyik alapdokumentuma – mondta az államtitkár.

A kiskereskedelem erősen kezdte az évet, és a növekedési üteme a következő hónapokban a koronavírus keltette felvásárlási pánik miatt átmenetileg fenn is maradhat, ami erős támaszt jelenthet a GDP növekedéséhez a gyengélkedő ipari teljesítménnyel szemben

Az állampapír-értékesítés a lakosságnak és az államnak egyaránt kedvez, hiszen a kamatjövedelem az embereknél marad, az államadósság lakossági finanszírozása pedig mérsékli az ország kiszolgáltatottságát.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatsora szerint az üzletek forgalma idén januárban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint is 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mutatókat.

Várhatóan nem történik érdemi változás a munkaerőpiacon 2020-ban, mind a foglalkoztatotti létszámban, mind a munkanélküliek körében mindössze néhány tized százalékpontos elmozdulás várható.

A szaktárca károsnak nevezte, hogy a „tiltakozást generálók” tantestületeket osztanak meg, éket verve az „aláírók” és „alá nem írók” közé.

A beruházások bővülése a következő évek gazdasági teljesítményét is segíti, a fejlesztések a kapacitások kiépülése után, a termelés beindulását követően is erősítik a konjunktúrát.

A foglalkoztatás stagnálására számítanak a következő időszakban az elemzők, akik szerint stabilizálódik a munkaerőpiac.

A fizetések átlagosan 7,7 százalékkal értek többet 2019 decemberében az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők tízszázalékos további keresetemelkedést várnak 2020-ra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.