A Tisza Párt számos vidéki településen nem rendelkezik elegendő helyi aktivistával, így a személyes kampánytevékenységek megszervezése is nehézségekbe ütközik – tudtuk meg az ellenzéki párt belső viszonyira rálátó forrásunktól.

Elmondása szerint a probléma áthidalására úgynevezett kopogtató csapatokat állítanak fel, amelyeket elsősorban Pest vármegyei és budapesti tiszás csoportokból toboroznak.
Vidéken sok helyen nincs meg az a hálózat, amelyre egy komoly kampányt lehetne építeni. Ezért döntöttek úgy, hogy a fővárosból és a környékéről küldenek embereket
– árulta el az informátor. Értesüléseink szerint ezek a csapatok járják majd a kisebb városokat és falvakat, ahol ajtóról ajtóra próbálják megszólítani a választókat. Ez a módszer viszont inkább kényszermegoldás, amely arra utal, hogy a párt vidéki jelenléte továbbra is gyenge lábakon áll. A központi irányítás a belső hírek alapján tisztában van a problémával, de a választásokig nincs más lehetősége az aktivistahiány kezelésére. Ez ugyanakkor komoly terhelést jelent a budapesti és Pest vármegyei szervezeteknek is. Szintén elvárás az aktivistákkal kapcsolatban, hogy a kopogtatások és szórólapozások során tegyenek úgy, mintha helyiek, a környéken élők lennének. Nem mondhatják el senkinek, hogy honnan jöttek, csak annyit, hogy a közelből.
Az egyes településeken posztokat is kell gyártanunk, ezzel erősítve azt a legendát, hogy mindenhol, az ország minden szegletében létezik a Tisza Párt
– jelentette ki a forrásunk. Az informátorunk szerint a vidéki aktivistahiány nem új keletű a Tisza Pártnál, de az elmúlt időszakban vált igazán látványossá. Úgy fogalmazott: több térségben hónapok óta nem történt érdemi építkezés, miközben a központ folyamatosan országos jelenlétről beszél. Ennek következménye, hogy a kampánytervek és a helyi valóság között egyre nagyobb a szakadék. Forrásunk azt is hozzátette:
a Pest vármegyei és budapesti aktivisták vidékre vezénylése inkább tüneti kezelés, mint valódi megoldás. Szerinte ez hosszabb távon nem pótolja a helyi kötődés hiányát, és inkább azt erősíti meg, hogy a párt vidéki bázisa továbbra is rendkívül gyenge, miközben a kampány egyre intenzívebb szakaszába lép.
Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter pártja nemrég egy teljesen új aktivista hálózat kialakításába kezdett, és jóformán lemondtak a Tisza-szigetekről. A Tisza Párt elnöksége lapunk információi szerint azért kezdte el ezt az új szervezetépítést, mert megbízhatatlannak bélyegezte meg a Tisza-szigeteket. Egyéni választókerületek alapján kiválogatják a Tisza-sziget tagjai közül azokat az aktivistákat, akik korábban már valamilyen tevékenységet végeztek, és meghívják őket különböző Signal-, illetve Facebook-csoportokba – tette hozzá a forrásunk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!