Megszorítások nélkül is növekedhet az adóbevétel
Tíz hónap alatt több mint 11 ezermilliárd forint folyt be a legfontosabb hat közteherből, az idei összeg kereken 1225 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi időszakos adatot.
Az államtitkár az Eurostat és a PISA legfrissebb jelentéseit értékelve elmondta, az oktatás felzárkózást segítő szerepe láthatóan működik, és a társadalmi különbségek kisebbek, mint az uniós átlag.

Azok beszélnek már megint a munkavállalókról, akik kormányzásuk alatt egymillió magyar embert tettek munkanélkülivé – közölte a kormánypárt.

A kormány jövőre 645 milliárd forinttal többet fordít oktatásra 2010-hez képest, 355 milliárddal többet pedagógus bérekre, dupláját az ingyenes tankönyvekre és háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre.

Konstruktívan állnak a minisztériumok a tanárok hétvégi akciójához és követeléseihez. A szombaton utcára vonuló pedagógusoknak azt ígérték: a kormány kész megvizsgálni a bérigényeket.

Ha kórházra nincs is pénz, az iraki miniszternek azért jutott támogatás.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a demonstráción elmondott beszédében hangsúlyozta: amennyiben a kormány nem teljesíti a követeléseiket, januárban országos pedagógussztrájkot tartanak.

Az Emmi emlékeztetett, hogy a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

Hangsúlyozták: a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

A munkaadók keresik az útját, hogyan lehetne befogni és jól hasznosítani mindazt, amit a munkaerőpiacon lévő vagy oda készülő legifjabb generációk, a Z és az Y tudnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.