

Fideszes javaslat a munkahelyekért
A Fidesz egyebek mellett a magyarországi béreket terhelő költségek csökkentésével javítana a hazai foglalkoztatási helyzeten. Az ellenzéki párt most készülő foglalkoztatáspolitikai javaslatcsomagja kapcsán az MSZP üdvözli, hogy a szövetség felhagyott a &#

Ma döntenek a Fészekrakó programról
Ma pontosítja a kormány a februártól induló Fészekrakó lakásprogram részleteit. A kezdeményezéssel elsősorban az önerő és a szülői segítség nélküli fiatalok lakáshoz jutását akarják elősegíteni. A januári induláshoz némi késéssel bevezetendő programot a k

Megállapodtak a belügyi bérekről

Könyvtárellátás kevesebből
Miközben a könyvtárak egyre kevesebbet költhetnek állományuk gyarapítására, a tulajdonló állam elvárja a Könyvtárellátó Közhasznú Társaságtól, hogy nyereséges legyen. Sőt kisebb terjesztési árrést alkalmazva ösztönözze, támogassa a kiadókat is, továbbá sz

Ostromállapot
Ki tudott volna akár csak egy évvel ezelőtt megnevezni egy kínai tulajdonban lévő világmárkát? Aligha hiszem, hogy sokan. Most már van belőlük nem is egy; hogy csak a legismertebbeket említsük: Lenovo – IBM, TCL – Thomson, SAIC – Sangyon

Önkormányzatok: egyre több feladat, egyre kevesebb pénz
A tervek és ígéretek ellenére évek óta nem történik érdemi elmozdulás az önkormányzati szféra költségvetésének szerkezetében. A tendencia változatlan: a működési költségek szűkösek, így sok településen megszorítások és elbocsátások várhatók. Önkormányzati

Észrevehetetlen érdekvédelem
Úgy tűnt, hogy miután a kormányzati ígéretek megvalósításai rendre elmaradtak, 2004 a sztrájkok éve lehet, lényegében egyedül az egészségügyi dolgozók éltek tavaly a nyomásgyakorlás legkeményebb eszközével. A szakszervezeti vezetők a munkavállalói szervez

A kormány szerint már nagy a jólét
Az óév utolsó kormányszóvivői tájékoztatóján ismét a növekvő jólétet alátámasztó adatokkal állt elő a kabinet. A reálkeresetek, a nyugdíjak reálértéke, a GDP, a beruházások értéke, az export nő, míg az adóterhek és az infláció csökken. Halász János (Fides

A kormány szerint már nagy a jólét
Az óév utolsó kormányszóvivői tájékoztatóján ismét a növekvő jólétet alátámasztó adatokkal állt elő a kabinet. A reálkeresetek, a nyugdíjak reálértéke, a GDP, a beruházások értéke, az export nő, míg az adóterhek és az infláció csökken. Halász János (Fides
