

„Ron Werber visszatért”
A szocialisták sajtótájékoztatójának hangneméből érződik, hogy a gyűlöletbeszéd magyarországi meghonosítója, Ron Werber visszatért – nyilatkozta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. A politikus az MSZP-nek arra a bejelentésére reagált, hogy a szocial

Medgyessy Péter csak 2005-re ígért fellendülést
Még két évig nem számíthatunk fellendülésre – ismerte el tegnap a parlamenti idénynyitó beszédében Medgyessy Péter miniszterelnök. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint most dől el, hogy sikerül-e stabilizálni azt, amit elértünk. Áder Jáno

Medgyessy az életszínvonal megőrzését ígérte
Az életszínvonal megőrzését, a nehéz körülmények között élők helyzetének javítását, valamint az "építést, építkezést" jelölte meg a 2004-es büdzsé prioritásaként Medgyessy Péter miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, hétfőn, napiren

Bezár az ajkai cipőgyár: Romániába telepítik a gépeket
Elbocsátják az ajkai Shoe Makers Cipőipari Kft. 175 dolgozóját október 15-től; a zömmel női dolgozókat foglalkoztató üzemet teljesen felszámolják és Romániába (Nagyváradra) telepítik át a berendezéseket - közölte Bettin Florindo, a 100 százalékos olasz tu

175 dolgozóját bocsájtja el az ajkai cipőipari kft.
Elbocsátják az ajkai Shoe Makers Cipőipari Kft. 175 dolgozóját október 15-től. A zömmel női dolgozókat foglalkoztató üzemet teljesen felszámolják és Romániába (Nagyváradra) telepítik át a berendezéseket.

A túlélés záloga a csatlakozás után

A költségvetés zárszámadása a Parlament előtt
A kormány benyújtotta az országgyűlésnek a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a 4.357,2578 milliárd forint bevétel és 5.826,8684 milliárd kiadás eredőjeként a 2002-es év

Rendhagyó tanévkezdés: iskolabezárás Egerben
Rendhagyó a tanévkezdés Egerben, mert a 16-ok városvezetése Nagy Imre polgármesterrel az élen iskolákat záratott be és a fogyatékos gyermekeket a városközponttól távolabbi helyre költöztette - hangzott el a Fidesz-MPSZ sajtótájékoztatóján, amelyet a Móra

Új tanév nagyobb anyagi terhekkel
A családok iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásai idén is emelkedtek. Az oktatási kormányzat úgy véli, hogy az általuk nyújtott kedvezmények mértéke meghaladja az előző években adott támogatások mértékét, az ellenzék és a szakmai szervezetek szerint azonban
