

Röviden

Magyar Bálint az ötven napról
Az Oktatási Minisztérium betartja a választási kampányban elhangzott ígéreteket - mondta Magyar Bálint, a szaktárca vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a száznapos program félidejét értékelte.

Edmund Stoiber a keletieket dicséri

Tartható az államháztartási hiány
Nem lepte meg a Pénzügyminisztériumot a magas első fél évi államháztartási hiány, mert az államháztartás a választások idején is zűrösnek nézett ki - mondta a Pénzügyminisztérium szóvivője hétfőn. Elhangzott, hogy a magasabb infláció hatására és az alacso

Tartható lesz a 4,2–4,3 %-os deficit

Eladás előtt áll a Dunaferr
Tart a bizonytalanság a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. sorsa körül, amit a gyár dolgozói és Dunaújváros lakosai egyaránt megsínylenek. A város fideszes országgyűlési képviselője, Dorkota Lajos arról nyilatkozott lapunknak, hogyan látja a most kialakult helyzete

Járai egyetért a gazdasági pályával
Egyetért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke azzal a gazdasági pályával, amelyet a kormány pénteki döntésével felvázolt a következő évekre, ugyanakkor tiltakozik a jegybanktörvény tervezett módosításai ellen.

Putyin külügyi tervei
Vlagyimir Putyin orosz államfő az Oroszország erejében rejlő hatalmas lehetőségek teljes mértékű kiaknázására szólította fel pénteken a külügyminisztérium vezető diplomatáit.

Megkezdődött a kilábalás
Ernst Welteke, a német Bundesbank elnöke pénteken az euróövezet kilábalását fenyegető kockázatokról beszélt.
