Hóhelyzet: néhol kaotikusak az állapotok
A Dunántúl több vasútvonalán is jelentős késésekre kell számítani.
Az utasok valószínűleg mind meghaltak – jelentette be a maláj polgári légi közlekedési hivatal igazgatója.

Alig minimálbérnyi jövedelemmel kecsegtet az Ubernél végzett közösségi fuvarozás Budapesten.

Két jármű karambolozott, az egyikben egy középkorú nő és egy férfi súlyosan megsérült.

A baleset a 142-es kilométernél történt. A helyszínelés idejére lezárták a sztráda érintett szakaszát.

Baleset miatt mindkét irányban torlódásra kell készülni Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, a Határ úti felüljárónál.

Minél jobb felvételt akartak készíteni a vonattal a háttérben, de már nem volt idejük félreugrani.

A 49 éves kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A többi tizenhat – francia és olasz nemzetiségű – sérültet két másik kórházban látják el.

Vezetői átadás-átvétel és egy váratlan baleset miatt tart zárva a Pesti Magyar Színház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.