Halálos baleset ért egy dolgozót az ajkai erőműben
A szerencsétlenség a létesítmény udvarában, a tüzelőanyag-tároló területén ért egy 53 éves dolgozót, akit egy rakodógép hátramenet során elütött.
A világhálóra felkerült videofelvételeken élettelen testek láthatók az út szélén, miközben többen segíteni próbálnak rajtuk.


Megrendítette az amerikai repülőgépgyártót a legnagyobb példányszámban értékesíthető géptípus kiesése. A Boeing 737 MAX gyártását le kellett állítani, bukott a vezérigazgató és rengeteg kártérítést kell fizetniük a pórul járt megrendelőiknek.


A balesetben négy migráns meghalt – jelentette az Ihlas török hírügynökség.

Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy a turisták hajnali egy órakor az őket szállító autóbuszra vártak, amikor az autó közéjük hajtott.


Vizsgálják a tajvani hatóságok a lezuhant katonai helikopter balesetének körülményeit. A tragédiában 8, többségében magas rangú katonatiszt vesztette életét, az áldozatok között van a vezérkari főnök is.

Több mint ötven százalékkal csökkent tavaly világszerte a súlyos repülőgép-katasztrófákban meghalt emberek száma a megelőző évhez képest – áll egy holland légügyi tanácsadó cég felmérésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.