Több millió családhoz érkezik a napokban magasabb fizetés a januári bérek utalásával – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, a minimálbér-emelés, a közszféra béremelése, családi adókedvezmények emelése és további adómentességek is hatályba léptek.
– A célunk, hogy ne csak 40, hanem 50, majd 60 év feletti édesanyáknak se kelljen szja-t fizetniük – közölte. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, a kormány kétszer ötven százalékkal emelte meg, azaz megduplázta a családi adókedvezményt: tavaly július 1-jével, illetve idén január 1-jével. Közölte azt is, a háromgyerekes édesanyáknak tavaly novembertől, a 40 év alatti kétgyermekes édesanyáknak pedig 2026 év elejétől nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük.
A minimálbér 322 ezer forintra emelkedett januárban, ez mintegy kétszázezer dolgozót érint Magyarországon, a garantált bérminimum pedig 700 ezer embert érint, és annak mértéke alapján a 16. helynél is jobban áll Magyarország az uniós ranglistán.

Kiemelte, hogy a pedagógusok bére is emelkedett, ebben a ciklusban sikerült megduplázni a tanári béreket, és a kulturális, szociális területen dolgozók is 15 százalékkal több pénzt kapnak. A közszférában dolgozóknak járó egymilliós támogatást is még igényelni lehet. Gulyás Gergely kitért arra is, hogy
az egymillió forintos otthonteremtési támogatás mindenkinek jár, aki az állami közszférában dolgozik.
Azt is elmondta, hogy mikor kapnak fizetésemelést azok, akik civilként fegyveres testületeknél dolgoznak, mint például a honvédelmi vagy a rendőrségi alkalmazottak, a miniszter jelezte, az ezzel kapcsolatos igényeket már a belügyminiszter jelezte a kormánynak, még az idén tavasszal várható egy fizetésemelés.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!