Meghalt egy spanyol motorversenyző a katalán verseny selejtezőjében
Életét vesztette egy spanyol motorversenyző a 24 órás katalán verseny pénteki selejtezőjében.
Felborult egy sétahajó péntek este a Fekete-tengeren, a balesetben két ember meghalt, és négy eltűnt – közölték orosz hírügynökségek.

Az biztos, hogy megoldást találni a közlekedési bajainkra égetően szükségessé vált, talán a közösségi közlekedés fejlesztése, az autómegosztás, az okosjárművek némileg enyhíthetnek majd a problémákon.

A legmagasabb szakmai kitüntetést adták át tegnap a Magyar Sport Házában a Hableány és a bent rekedt áldozatok kiemelése során életüket is kockáztató ipari mentőbúvároknak.

Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azt a 24 ipari- és mentőbúvárt, aki részt vett a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében.

Súlyos felelősség terheli a Viking Sigyn kapitányát a balesetért – jelentette ki Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft. jogi képviselője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Eltemette magában a múltat, így építi a jövőjét a nagykorúság küszöbét éppen átlépő Hilcz Attila, aki közel nyolc évvel ezelőtt véletlenül gyújtotta fel magát és súlyos égési sérüléseket szenvedett.


A mezőgazdasági tevékenység az egyik legveszélyesebb a többi foglalkozási típushoz képest, ezért az Európai Bizottság nem kötelező érvényű munkavédelmi ajánlást adott ki az ágazati szereplőknek.

Fókuszban az építőipar – Első a munkavégzés biztonsága címmel két évig tartó, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.