A honvédség is felveszi a harcot az árvízzel
Katonákkal és járművekkel segíti a hadsereg a védekezést.
Katonát a gátra! – írta a honvédelmi miniszter.

Az ország keleti határától a nyugatiig indult katonai alapfelkészítés – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Péntek reggel aktivizálták az árvízvédelmi feladatok végrehajtásában részt vevő csoportokat.

Formálódik az Egyetemi Század.

A honvédelmi miniszter a pozitiív tulajdonságai mellett több aggályt is megfogalmazott a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, egy szabályozás létrehozását sürgeti.

The Hungarian government, as soon as the country's economic capabilities made it possible, launched a large-scale military and national defence development program.

A magyar kormány, amint az ország gazdasági teljesítőképessége lehetővé tette, komoly haderőfejlesztési és honvédelmi programba kezdett.

A Magyar Nemzet összeállítása a hét legérdekesebb videós híranyagaiból.

Csütörtökön érkezett meg a kecskeméti légibázisra.két Embraer KC–90 típusú katonai szállító repülőgép.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.