Csatolnák Ukrajnát az európai energiapiachoz
Az Európai Unió kiterjeszti energetikai piacát a szomszédos országokra – Ukrajnára és Moldáviára.

Másodszor halasztották el a líbiai fővárosban, Tripoliban tegnap a perújításban kitűzött tárgyalást annak az öt bolgár ápolónőnek és egy palesztin orvosnak az ügyében, akiket két éve egy helyi bíróság azzal a váddal ítélt halálra, hogy AIDS-szel fertőztek

Minden elég jó, ha a vége jó, hiszen a világ legjobbjai között ott voltunk az első ötben s mindössze fél-másfél ponttal maradtunk el az érmektől, de két érzékeny vereség miatt (4.ford.India és 7.ford.Bulgária) a középmezőnyben kellett kivárásra berendezke

A schengeni övezet keleti bővítésével foglalkozik a Die Presse, a Berliner Zeitung pedig az uniós mezőgazdasági támogatások esetleges korlátozása kapcsán azt írja, a legtöbb forrást Németországban az egykori tsz-ekből alakult nagybirtokok kapják. A Die W


Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette kedden az OTP Bank és 100 százalékos tulajdona, az OTP Jelzálogbank egyaránt "B mínusz" szintű pénzügyierő-osztályzatait a Moody's Investors Service, a Raiffeisenbank Ukraine akvizíciójának tervére hivat

Már szeptemberben nyilvánosságra hozhatják Románia és Bulgária európai uniós csatlakozási időpontját – jelentette ki Olli Rehn bővítési biztos. Mint ismeretes, az Európai Bizottság (EB) május 16-i országjelentése ezt eredetileg októberre időzítette.

Bulgáriában megnyitják a kommunista titkosszolgálatok levéltárát - jelentette be Szergej Sztanisev kormányfő. Az akták egy részét azonban az 1990-es években megsemmisítették.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.