

Már a szellemi kalózkodás terén is megfigyelik hazánkat
Még mindig aggályosnak tartja Magyarországon a szellemi tulajdonjogok védelmének egyes vonatkozásait az amerikai kormányzat. Hazánk továbbra is a legenyhébb fokozatnak számító figyelőlistán szerepel – derül ki az Egyesült Államok kereskedelmi főmeg

Az új EU-tagok nem örülnek a törököknek
Az EU új tagországai általában támogatják Törökország felvételét, de a rövid időn belüli csatlakozásáért nem nagyon lelkesednek – írta a Financial Times.

Újabb orosz ígéret MiG-hajtóművekre
Tíz hajtómű szállítását ígéri a magyar MiG–29-esekhez az orosz forgalmazó, ami öt vadászgép felszereléséhez elegendő – értesült lapunk. Az RSZK-MiG az általa szerződésben vállalt teljesítést hónapok óta halogatja arra hivatkozva, hogy a gyártó

Vége egy sorozatnak, de legalább szépen
L A B D A R Ú G Á S Futballünnep volt szerdán este a Puskás Ferenc Stadionban – ötvenezer néző előtt. A világbajnok brazil labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen szerepelt Budapesten, s meggyőző játékkal, magabiztosan, és tegyük hozzá, félg

Történelmi bővítésre készül az unió
Mi mindig öt évre vagyunk az EU-tagságtól – fakadt ki még a kilencvenes évek közepén Hanna Suchocka lengyel miniszterelnök. A mondás azóta szállóigévé vált a kelet- és közép-európai csatlakozni kívánó országok körében, akik a felkészülés nehéz hónap

Labdazsonglőrök bemutatója
L A B D A R Ú G Á S Barátságos mérkőzés Magyarország–Brazília 1-4 (0-3) Puskás Ferenc Stadion, 48 ezer néző, vezette: De Santis (olasz). Magyarország: Babos – Stark, Lipcsei (Juhász 46.), Molnár (Farkas 68.), Pető (Bo

Roberto Baggio búcsúmeccse a fókuszban
Szerdán a magyar–brazi barátságos mérkőzésen kívül érdemes lesz – bár nem könnyű... – fél szemmel Európára is figyelni, ugyanis a labdarúgó Európa-bajnokságra kijutott 16 válogatottból a franciákon és az angolokon kívül valamennyi pályár

Románia és Bulgária 2007-ben EU-tag lesz
Bukarestben járt tegnap Constantinos Stephanopoulos görög államfő. A politikus a Cotroceni-palotában tartott beszédében kijelentette: Románia és Bulgária biztosan az EU tagja lesz 2007-ben.

Közös politikai nyilatkozat
Az Országgyűlés ünnepélyes keretek között, csaknem egyhangúlag fogadta el tegnap a Magyarország uniós csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetését célzó törvényjavaslatot, valamint a csatlakozás alkalmából született négypárti politikai nyilatkozatot.
