
Befejeződött a súri római katolikus Nagyboldogasszony-templom felújítása. A megújult épületet vasárnap áldja meg dr. Márfi Gyula, veszprémi érsek.
Huszonhat kortárs művész műveiből rendezett kiállítást a Forrás Galéria. A festmények, grafikák, szobrok alkotói a Boldogasszony-kép újraértelmezésére, személyes hangú interpretálására vállalkoztak. A tárlathoz kötődve kétnapos szimpóziumot rendeztek, a m
A csíksomlyói születésű Berszán Zsolt először jár Magyarországon önálló tárlattal. A debreceni Modem Genezis-projekt című tárlatán a fiatal művész feketébe álmodott munkáit mutatja be. A kiállítás mától június 20-ig látogatható.
S Z O M S Z É D O L Ó Itthon szeszélyes az idő, hol elmúlik, hol újra visszatér a tél, Erdélyben sokáig tartja hadállásait a hideg idő. Csíkszeredában a meteorológusok mára is havazást ígértek, erős éjszakai lehűlést. Kemény, embert próbáló volt
Hazánkban először, a Szegedi Székesegyházban is bemutatják az Erdélyi Egyházmegye alapítására írt rockoratóriumot – közölte a Szeged-Csanádi Egyházmegye pénteken.
Csángálnak, azaz járkálnak. Tán még táncolnak is veled este. Tréfálkoznak sokat, és nem szeretik a rossz beszédet. Több nincs is a holnap délután négykor kezdődő tizennegyedik csángó bál táncrendjébe vésve. A szervezők a moldvai magyarság létét fenyegető
Amikor a rossz gazdasági helyzet és a kilátástalanság miatt nagyon sok magyar fiatal menekülne az országból, egynéhányan külföldről épp Magyarország felé veszik az irányt. Szülőföldjük Amerika, de itt lelnének régi-új hazára.
Négy éve fejezte be az Árpád népét, és ezzel magyar történelmi zenemű-sorozatát Szörényi Levente. A 45 éve alakult Illés zenekar idén 65 éves énekese és zeneszerzője ezúttal a Kárpát-medencén kívül talált témát: Maszada zelóta és Montségur albigens védőin
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.