A külügyi tárca bekérette a német ügyvivőt a Petry-ügyben
Magyar Levente parlamenti államtitkár szerint hazánknak kötelessége védenie a szólásszabadságot.
Az államtitkár közölte: a baloldali politikusok rontottak be a szerkesztőségbe, és fenyegettek meg újságírókat.

Az államtitkár emlékeztetett: a baloldal összeomlást emleget az oltási tervnél, de képviselőik mégis megkapták a vakcinát.

A németek nem tűrik és keményen megtorolják az ellenvéleményt.

Dobrev Klára maszk nélkül turnézta végig az egész országot, amihez a baloldalnak egy szava sem volt.

– Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, talán egy év múlva – fenyegetett Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint az cáfolja igazán a baloldal álhíreit, ha más államoknál előbb nyitunk.

Számításai alapján kétszázezer gyászolóval már „egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni.”

Máltát megelőzve, immár az első helyen áll hazánk a koronavírus ellen beoltott lakosok arányában.

Leépült szellemi színvonalú embereknek minősítette a Fidesz szavazóit Hódmezővásárhely polgármestere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.