A Jobbik vezetői kapták Az Év Szélkakasa díjat
A Jakab–Gyöngyösi páros által vezetett Jobbik az SZDSZ-nél is nagyobb árulója lett a rendszerváltásnak – jelentette ki Novák Előd.
Újabb területeken nyújt segítő kezet az állam, a jövő évtől még könnyebb lesz az otthonteremtés – ismertette Dömötör Csaba.

Dömötör Csaba elmondta, a 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki

A hivatalos internetes oldalon már 462 ezren jelezték igényüket.

A koronavírus elleni tömeges átoltottsággal térhetünk vissza a normális kerékvágásba Dömötör Csaba szerint.

Varga Mihály pénzügyminiszter a máriaremetei Szent Korona-dombról kívánt áldott karácsonyt.

Elsőként az egészségügyben dolgozók kapják meg az oltást.

Bemutatjuk, hogyan lett a bukott kormányfőből, az őszödi szónokból az ellenzék vezetője, akinek feleségéből várhatóan miniszterelnök-jelölt lesz.

„Vona Gábor azóta elvette a párt lelkét, utódja pedig meg sem próbálta azt visszaszerezni.”

A kormány eddig már 17,5 millió adag oltóanyagot kötött le különböző gyártóknál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.