A magyaroknak is megérheti rosszabbul szerepelni a BL-csoportkörben
Az EHF szabályai miatt mind az öt magyar csapatnak kifizetődő lehet, ha a bajnokság helyett a Bajnokok Ligájában tartalékolnak.
Pelikán többek között az országúti mezőnyversenyben a párizsi olimpián negyedik Valter Attilát is megelőzte.

A hallgatók nemcsak tudást, de karrierépítési lehetőséget is kapnak a térítésmentes képzés során.

Nikitscher Tamás és Myrto Uzuni után az NB I-ből került a spanyol élvonalba, a La Ligába a Dzsudzsák Balázst háttérbe szorító szélső.

Már júliusban elkezdik az előszéria gyártását Debrecenben, az első modellváltozat az iX3 50 xDrive lesz 493 lóerős rendszerteljesítménnyel.

A magyaroknak kedvező lenne a mai döntés, ha aszerint a tervezettnél kevesebb magyar induló lesz az Európa-ligában.

A készlet erejéig.

Hétfőn a mongol fővárosban, Ulánbátorban megkezdődik a 3×3-as kosárlabda-világbajnokság, amelyen a magyar női válogatott is részt vesz.

A hónap végén lejár a szerződése a DVSC-vel a korábban a Honvéddal összeboronált futballistának.

A Debrecen egyik legjobb játékosa közel áll ahhoz, hogy elhagyja a cívisvárost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.