
Négy EU-tagország tegnap Brüsszelben kezdeményezte egy Európai Biztonságpolitikai és Védelmi Unió megteremtését, valamint közös európai gyors reagálású erő és egy többnemzetiségű főparancsnokság felállítását. Belgium, Franciaország, Németország és Luxembu
A brüsszeli négyes csúcs résztvevői megegyeztek egy európai gyors reagálású kapacitás kifejlesztésében - tudta meg az mtv.hu.
Erre a keddi találkozóra úgy tekinthetnek Washingtonban, illetve Londonban és más európai fővárosokban, mint egy megosztó, Amerika-ellenes titkos összeesküvésre – véli a lap.
Belgium tegnap azt javasolta, hogy hívják össze az Európai Unió külügyminiszteri értekezletét közös álláspont kidolgozására az iraki rendezést illetően. Guy Verhofstadt miniszterelnök kijelentette, hogy „az ENSZ-nek kell főszerepet játszania Irak há
Négy uniós tagország külön csúcstalálkozót tart a jövõ hónapban Brüsszelben, hogy az unión belüli szorosabb védelmi együttműködésrõl tárgyaljanak.
Az Európai unió nem fordít kiemelt figyelmet az űrtechnológiákra, pedig a kontinens biztonságához szükséges védelem fejlesztése enélkül lehetetlen - állapították meg nyugat-európai politikusok egy konferencián.
A jog keretein kívül vívott háború szélsőséges következményeinek kockázatára hívta fel az amerikai kormány figyelmét a francia miniszterelnök.
Miközben az egész világon egyre többen tartják elkerülhetetlennek az Irak elleni katonai fellépést, a nemzetközi diplomáciában valóságos üzenetháború zajlik. Az amerikai és brit kijelentések egyre harciasabbak, a háborút ellenző francia, német és belga ny
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.