Tovább lassult a népességfogyás
2014 első négy hónapjában lényegesen kedvezőbb adatok láttak napvilágot, mint egy évvel ezelőtt. Idén eddig többen születtek és kevesebben haltak meg, mint 2013-ban.
Lassan nő a házasságkötések száma. Tavaly 8,4 százalékkal kevesebben váltak el, mint két éve.
Az NVI vasárnap este nem sokkal 7 óra után ismerteti majd az urnazárás előtti utolsó részvételi adatokat.
Kedvező az is, hogy többen kötöttek házasságot az év első három hónapját vizsgálva.
Konzultációsorozat, MSZP-s lemondás, jobbikos kémbotrány, ítélet a Biszku-perben. Ez történt a héten.
2200 édesanya vehet már fel gyermekei után két gyest, továbbá 7500-an kezdtek el újra dolgozni.
Mérséklődött a természetes népességfogyás az év első két hónapjában.
A vártnál magasabb áron, 425 ezer dollárért kelt el a New York-i ékszerárverésen a bross.
A húsvéti ünnep üzenete, hogy sorsközösségben élünk, ezért meg kell próbálni egymásban a méltóságot felfedezni.
Pecsét, mozgóurna, megváltozott név – körlevelet írt az NVI elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.