Póka Vanessa: Apám szellemisége tovább él az iskolában
Lapunknak nyilatkozott édesapjáról a Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros-zeneszerző, Póka Egon lánya.
The death sentence is being carried out by the new Ukrainian leadership, a teacher at the Transcarpathian school told Magyar Nemzet.

Az építési és közlekedési miniszter a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában járt.

Ma is megtartóerő a rendező, színigazgató, egyetemi tanár életműve.

A székely mesemondó szerint a mesének lehet még jövője.

Metoo-aktivisták szerint a zenész "zaklatással felérő" tettekre ragadtatta magát

A halálos ítéletet hajtja végre az új ukrán vezetés – mondta el lapunknak a kárpátaljai iskola egyik tanára.

Az építési és közlekedési miniszter a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola felújított épületének átadásán mondott beszédet.

Közel háromévnyi sikeres működés után új szintet lépett a High-tech Suli program, amely idén először rendezte meg oktatástechnológiai konferenciáját.

Már az egyházi iskolákban is elkezdődött a kadétprogram, amivel megkettőzött védelmet kapnak a fiatalok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.