A magyar közéletben megjelent a liberális rasszizmus
Ha a fehér férfiak elnyomók, akkor ezt az elnyomást meg kell szüntetni, jöhet a lázadás és a forradalom. Niedermüller Péter hírhedt megnyilvánulása ebbe a sorba illeszkedik.
Nincs még hét éve, hogy visszavonult, de már-már legendának számít. Nemcsak Körmenden, hanem a magyar férfikosárlabda egészében, hiszen itthon és rangos külföldi klubokban is megbecsülést szerzett magának.

Új látogatóközpont épült és műtárgyépületek rekonstrukciója is megvalósult a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu csaknem 900 millió forint értékű felújításakor.

Illés Boglárka felszólította Cseh Katalint és a Momentumot, kérjenek bocsánatot a Kárpátalján élő magyar emberektől, és tartózkodjanak a magyarságot sértő kijelentésektől.

Az Életjel Mentőkutyás egység és Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója, a Szolnok Városi Civil Tanács elnöke kapta az Értékteremtő Közösségekért-díjat.

A kastély a munkálatok miatt nem látogatható, de a kastélypark a felújítás alatt is nyitva áll az érdeklődők előtt – jegyezte meg Virág Zsolt.

Börtönkártérítések, iskolai szegregáció, feltételes szabadságra bocsátás: márciusban indul az ezeket a témákat is tartalmazó új nemzeti konzultáció – mondta a kormányszóvivő a Hír TV-ben.


A céljuk nem az, hogy minden esetben segítsenek a roma származásúaknak, hanem főként Magyarország lejáratása – mondta az államtitkár.

Az időközi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz támogatásával induló független jelölt úgy véli: ha megválasztják, akkor nagyban támaszkodhat a polgármesterként megszerzett tapasztalatokra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.