Januártól jelentkezhetnek a diákok a külföldi nyelvtanfolyamokra
Az iskolák szeptember végéig összesíthetik, hogy melyik célországba hány diákot utaztatnának — jelentette be Kásler Miklós miniszter.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta az egészségügy több területén eredményeket ért el Magyarország.

A Csepel Autógyárat 1992-ben felszámolták. A hatalmas üzemterület ma ipari parkként funkcionál, a csarnokok jó részében idegen vállalkozások működnek.

A tavaly szeptemberben indult program első szakaszába 14 budapesti és vidéki iskola kapcsolódott be, ezen intézményekben jelenleg is fut.

A lovaglás magával hozza a természet és az állatok szeretetét, kitartásra, felelősségre, alázatra és csapatmunkára nevel — véli Horváth Tamás, a Fidesz XVII. kerületi polgármesterjelöltje és jelenlegi alpolgármestere.

Sem írásbeli, sem szóbeli házi feladat adása nem javasolt a Komplex Alapprogramot megvalósító iskolákban, amelyek száma már háromszáz fölé emelkedik az idei tanévben.

Kassai Lajos íjkészítő, lovasíjász-versenyző a kilencvenes évek közepén korszerű anyagokból rekonstruálta a honfoglalás kori visszacsapó íjat és kidolgozta az új sport versenyszabályzatát.

A kormány 2016-ban határozta el, hogy valamennyi állami fenntartású iskolában teljes körű wifi lefedést biztosít, és emellett a sávszélességet is megnöveli.

Soltész Miklós kiemelte: felelősségünk, hogy a gyerekek a társadalmat, a közösséget erősítsék, színesítsék, és maguk is „kovászai legyenek annak a közösségnek, ahol élnek.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.