Nosztalgiajárat

A Csepel Autógyárat 1992-ben felszámolták. A hatalmas üzemterület ma ipari parkként funkcionál, a csarnokok jó részében idegen vállalkozások működnek.

Van olyan, hogy az ember egykori munkahelyéből még életében múzeum lesz. Ilyenkor akár örülhetne is, hiszen bár az idők vihart hozó szele elsöpörte egykori második otthonát, legalább biztos lehet abban, hogy az a bizonyos hely nem merül a feledés homályába. Valahogy mégis inkább elszorul a szíve.

Méregzöld katonai teherautók és harckocsik, valószerűtlenül piros tűzoltójárművek, mélybordó traktorok és dömperek, égkék és napsárga buszok sorakoznak a Csepel Autógyár alapításának 70. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon az egykori szocialista nagyüzem szigetszentmiklósi központi telephelyén. A látvány még női szemmel is izgalmas, az alkalmi megállóba beguruló kékesszürke farmotoros Volán-busszal pedig, amely most néhány órán át ismét hozza-viszi az utasokat, már-már megindító. Mert nem lehet nem gondolni arra, hogy amit itt látunk, az bizony már történelem: ezek a járművek néhány évtizede még nem veterántalálkozók vagy múzeumok, hanem a mindennapok kellékei voltak, a gyárban pedig, ahol alkatrészeik kisebb-nagyobb része készült, nem is olyan régen még emberek ezrei dolgoztak.

A Csepel Autógyár 1949. november 16-án nyitotta meg a kapuit az 1928-ban alapított és a második világháborúban szinte teljesen megsemmisült, majd államosított Dunai Repülőgépgyár helyén. Eleinte főként teherautókat és motorokat gyártottak itt, majd az ’50-es évek végén döntően nagy teljesítményű motortípusokat és járműfőegységeket, vagyis sebességváltókat, kardántengelyeket, kormányműveket és ehhez hasonlókat.

A cég a ’70-es évek elejétől autóbusz-padlóvázakat és buszhoz való szervokormányokat is gyártott. Ekkoriban már tízezer embernek adott munkát a Csepel Autógyár, igaz, a központi telephelyen „csak” nagyjából hétezren dolgoztak, de volt telephelyük Szeghalmon, Dévaványán, Egerben és Körösladányban is, az ottaniakkal együtt vagy 12 ezer dolgozója volt a cégnek. A gyárral együtt fejlődött a település: 1949 elején még hatezer lakosa sem volt, majd miután Szigetszentmiklós nyugati felében beindították a lakásépítési programot, és elkészült egy bölcsőde, egy óvoda és végül egy új általános iskola is, 1970-ben, amikor már majdnem 14 ezren lakták, nagyközség lett a település.

S hogy milyen volt akkoriban itt a gyárban az élet? Vidám! – mondja Illés János, akinek a pólóján a korszak meghatározó szimbóluma, a jellegzetes lapított ötágú vörös csillag virít, alatta Csepel Autógyár felirattal. A férfinak a nagyapja és az apja is itt dolgozott egykor, ő maga 1973-ban még – ahogyan akkoriban a kezdő szakmunkásokat nevezték – inasként került a gyárba.

– A fénykorban ez a hely nemcsak a környékbelieknek adott munkát, de buszokkal hozták-vitték a munkásokat Dömsödről, Dunavarsányból, Tassról, Dunavecséről, Apostagról. Sőt az ország távolabbi részeiről is jöttek ide dolgozni, volt munkásszállónk, ahonnan csak hétvégére mentek haza a férfiak. Egy-egy üzemben hétszáz-nyolcszáz ember dolgozott, mi a központi tmk-ban hatvanan voltunk, akár egy nagy család, úgy segítettük egymást – mondja, én pedig arra gondolok, értelmetlen feltenni a kérdést, van-e nosztalgiája, mert láthatóan csak az van neki. – Ha délután három felé elindulok, itt általában másodmagammal ballagok, ami még mindig nagyon furcsa, mert én még emlékszem arra, és a mai napig látom, ahogyan műszakváltáskor tömött sorokban hullámzik a tömeg. Most meg jó, ha félóránként találkozunk valakivel.

A nyolcvanas-kilencvenes évekre, a Szovjetunió széthullása, a két német állam egyesülése nyomán a Csepel Autógyár fő vásárlóinak, a székesfehérvári és a mátyásföldi autóbuszgyáraknak súlyos értékesítési gondjai keletkeztek, ami végül a szigetszentmiklósi vállalatot is bedöntötte. Az autógyárat 1992-ben felszámolták. A hatalmas üzemterület ma ipari parkként funkcionál, a csarnokok jó részében idegen vállalkozások működnek. Egy azonban maga az élő történelem: a 2009-ben létrehozott Csepel Autó Gyártmánymúzeum. Itt több üzemképes jármű mellett járműfőegységeket, maketteket, korabeli fényképeket, valamint részletes műszaki leírásokat láthat, és kicsit beleszagolhat a közelmúlt ipartörténetébe, aki valamelyik hétköznap kilátogat ide. Kár, hogy olyankor a Volán farmotoros Ikarus 66-osa, amely az évfordulós ünnepségre kölcsönbe érkezett csak ide, miként manapság mondják, utasokat nem szállít.