Szent István és a református kakas
A reformátusok csak 1937 óta emlékeznek meg Szent István királyról, de mára ugyanolyan fontos számukra az örökség, mint a katolikusoknak.
Országszerte problémákat okozott a hétvégi időjárás.
A legtöbben húszezer és ötvenezer forint közötti összeggel kalkulálnak gyermekenként.
A német diákok jelentős hányada olvasni sem tud az általános iskola végére.
A nemzeti kormány két és félszer annyit költ jelenleg az egészségügyre, mint a balliberális Gyurcsány-kormány 2010-ben.
Sok jó szándékú reform vagy oktatási tartalom bukott el, ha az oktatás szereplői nem tudtak vele azonosulni, és írott malaszt maradt vagy eltörölték.
A tudományos és a kulturális élet kiválóságait díjazták.
Közelebb leszek édesanyámhoz, ez volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy augusztus elsejétől Ajkán folytatom a szolgálatomat, mondta Tál Zoltán, aki a nyugállományba vonult Bakos Frigyes atya utódja. Zoltán atya az elmúlt időszakban minden városrészben tartott misét, találkozott a hívekkel. Az emberek szeretetét nemcsak a hívő közösségben érezte, hanem többek között ügyintézés közben is.
Október 31-ig lehet jelentkezni.
Már él a 1353-as adományvonal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.